Püspöki körlevelek 1944 (Szombathely, 1945)
— 16 — A telekkönyvi hatóság a vevők által előterjesztett kérelem alapján, 1941. évi május hó 31. napján 4212/1941. tk. szám alatt meghozott végzésével elrendelte a tulajdonjog bekebelezését a vevők javára és ezt a végzést eredetileg a szerződő felek közül a vevőknek és az okiratot az eladó egyházközség nevében aláíró plébánosnak (egyházközségi elnöknek) adta ki és az csak utólag, 1943. évi március hó 9. napján kézbesíttetett az egyházmegyei főhatóságnak. Az egyházmegyei főhatóság 1943. évi március hó 22. napján benyújtott felfolyamodása folytán a másodbíróság az elsőbíróság végzését megvátoztatta és a tulajdonjog bekebelezése iránt előterjesztett kérelmet elutasította. Ezt a végzést támadták meg a vevők további felfolyamodással. Álláspontjuk szerint a másodbíróság végzése jogszabályt sért, mert a telekkönyvi hatóságnak a tulajdonjog bekebelezését elrendelő végzése már jogerőre emelkedett, a végzésnek az egyházmegyei főhatóság részére történt kézbesítése szabálytalan volt, azt részére kézbesíteni nem is kellett volna, az egyházmegyei főhatóságot a felfolyamodás joga egyébként meg sem illeti, maga az adásvételi szerződés pedig az egyházmegyei főhatóság jóváhagyása nélkül is joghatályosan létrejött. A magyarországi katolikus egyházközségek Vkm. 3117/1933. sz. alatt kormányhatóságilag jóváhagyott igazgatási és adóztatási Szabályzata 53. §-ának 1. pontja értelmében az egyházközségi ingatlanok eladása tárgyában a tanács előterjesztése alapián az egyházközségi képviselőtestület határoz, az ezekre vonatkozó szerződéseket — a képviselőtestület határozata és felhatalmazása alapján — az egyházközségi tanács köti meg (63. § pj pont) és azt az egyházmegyei főhatóság jóváhagyása után bemutatja az egyházközségi képviselőtestületnek, amelynek e tárgyban hozott határozatai az egyházmegyei főhatóság jóváhagyásával válnak joghatályossá (55. §), az egyházközségi ingatlanok elidegenítése ugyanis csak az egyházmegyei főhatóság előzetesen kikért engedélyével és utólagos jóváhagyásával eszközölhető (95. §). Minthogy a szabályzat ismertetett rendelkezése szerint az egyházközség ingatlanát elidegenítő jogügylet csak ez egyházmegyei főhatóság jóváhagyásával válik hatályossá, jóváhagyó nyilatkozat nemlétében az egyházmegyei főhatóság az elévülési időn belül a szabálytalan bejegyzést megtámadhatja jogorvoslattal, amiből következik, hogy az egyházmegyei főhatóság részére a telekkönyvi hatóság végzésének kézbesítéséig a felfolyamodási határidő folyása meg sem kezdődött, a kézbesítéstől számított törvényes határidőn belül beadott felfolyamodás tehát nem késett el. Ennek folytán a fennforgó körülmények között annak nincs jelentősége, hogy az elsőfokú végzést az egyházmegyei főhatóság részére nem bírói rendelkezés, hanem — szabálytalanul — a bírósági személyzet egyik tagjának intézkedése alapján kézbesítették. A másodbíróság ezek szerint jogszabály sértése nélkül helyezkedett arra az álláspontra, hogy az egyházmegyei főhatóságot a felfolyamodás joga megilleti és hogy a felfolyamodás nem késett el, de nem sért jogszabályt az a döntése sem, amellyel a telekkönyvi hatóság végzését az ügy érdemében megváltoztatta. A telekkönyvi hatóság ugyanis a telekkönyvi rendtartás 69. §-a értelmében a bejegyzés alapjául szolgáló jogügylet alaki és anyagi jogi érvényességét hivatalból köteles vizsgálat tárgyává tenni és ha a bemutatott okiratokból nem tűnik ki, hogy a jogügylet érvényességéhez szükséges és valamely jogszabály által előírt jóváhagyás megtörtént, sem bekebelezést, sem előjegyzést nem rendelhet el. A telekkönyvi hatóságnak az a végzése tehát, amellyel az ismertjetett szerződés alapján a tulajdonjog bekebelezését elrendelte, jogszabályba ütközik, Ennek folytán helyes a másodbíróságnak az a döntése, amellyel a telekkönyvi hatóság végzését megváltoztatta és a tulajdonjog bekebelezése iránt előterjesztett kérelmet elutasította. Ezért a m. kir. Kúria a másodfokú végzés ellen irányuló felfolyamodásnak nem adott helyt. Budapest, 1943. évi október hó 21. napján. —• Aláírások." Tudomás végett közlöm a m. kir. honvédelmi miniszter 138.833,/eln. VIII. Csf. 1943. sz. rendeletét: „Olyan értelmű óhaj érkezett hozzám, hogy a leventeparancsnokképző tanfolyamok rendje úgy állíttassék össze, hogy az azokon résztvevő lelkészek vallási kötelezettségüknek is eleget tehessenek. Minthogy e téren rendellenességek mutatkoztak a múltban, elrendelem, hogy a jövőben ezt a szempontot a napirend öszszeállításánál feltétlen figyelembe kell venni. 636. sz. Leventeparancsnol tanfolyamokon résztvevő lelkészek napirendji