Püspöki körlevelek 1942 (Szombathely, 1943)

— 6 — nak, a boldogságos Szűz Máriáról nevezett ma­gyar ferences rendtartomány tartományi főnök­ségének és a kerületi esperesnek, akit egyben megbízunk, hogy azt a híveknek a plébános be-' vezetésével egyidejűleg hirdesse ki. Kelt Szombathelyen, püspöki székhelyün­kön az Ürnak 1941. esztendejében, december hó 31. napján. József sk. püspök. Kegyes parancsra: Dr. Galambos Miklós sk, püsp. titkár. 384. sz. Püspöki hivatal csekkszám­lája meg­szűnt. 1941. évi II. körlevelem 456. sz. alatt közöl­tem T. Papjaimmal a püspöki hivatal 29.105. sz. csekkszámlájának megszűntét és a vele kapcso­latos tudnivalókat. Tekintettel arra, hogy ezen intézkedést egyesek még nem vették tudomásul, újólag felhívom rá a figyelmet. Úgyszintén fi­gyelmeztetem papjaimat arra is, hogy pontosan tartsák be az előírt beküldési módozatokat. A rendetlenségek zavarokat okoznak a pénzkeze­lésben. 385. sz. Binandi facultások. 386. sz. Rezervális a Mura­vidéken. Az egyházmegye és a muravidékí apostoli adminisztratura papságának jelentős része va­sár- és ünnepnapokon kétszer misézik. Ott, ahol az erre vonatkozó főpásztori felhatalmazás ez év elején megszűnt, vagy az év folyamán meg­szűnnék, ezen felhatalmazást 1943. év január hó 31-ig ezennel meghosszabbítom, hogyha az in­dokló okok még fennállnak. Mint már külön is közöltem a muravidéki apostoli adminisztratura papjaival, a vegyeshá­zasságok esetében életbelépett területükön a ma­gyar reverzális törvény. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy vegyesházasságok esetében az aka­dály alól csak azon esetben adhatok felmentést, ha felek állam jogilag érvényes reverzálist adnak (a főszolgabíró, vagy polgármester, vagy köz­jegyző, vagy járásbíró előtt) az összes gyerme­kek katolikus nevelésének biztosítása tárgyában. Ezen államjogí reverzális mellett szükséges még az is, hogy a nemkatolikus fél írásos nyilatkoza­tot adjon arról, hogy jövendő katolikus hitves­társát vallásának gyakorlásában zavarni nem fogja. Mindkét kautéla a felmentési kérvény­hez csatolandó. A plébánosok jelezzék, hogy megvan-e az erkölcsi bizonyossága a kautélák betartásának. Az 1941. év folyamán következő papjaim végeztek zárt lelkigyakorlatot: Baráth István, Bartl József, Bencze János, Bertha Sándor Bog­nár József, Bontó Ernő, Borsódy János, Bárdosi Jenő (junior), Bakán István, dr. Császár József, Csender György, Csitkovics Sándor, Erkinger István, Farkas József, Fazekas Jenő, Fazekas László (sen.), Fehér János, Farkas Imre, dr. Ga­lambos Miklós, Gats Elemér, Gerencsér József, Gombás Nándor, Görög László, dr. Gróh Béla, Gyöngyös Ferenc, dr. Győrög Pál, Hádám Imre, Hánnig János, dr. Harangozó Ferenc, Horváth Dezső, Horváth István (Zalatárnok), dr. Horváth István (Kenyéri), Halász Dániel, Illés György, dr. Istvánfi József, dr. Iszak Károly, IványS Dezső, Jerics Iván, Kálmán János, Kalmár László, Kaltenecker Károly, Karlovits Vince, Készéi Imre, dr. Kiss Lajos, Kóczán Boldizsár, Kóczán Ferenc, Kovács József (Rábakethely), Kovács József (Borsfa), Körmendy László, Kü­­hár János, Korán Iván, Kovács-Kopácsy Lajos, László István, Lelovits Gyula, Léránt István, Lutter Imre, dr. Lipics József, Lelkes József, Magyar János, Markovits Lajos, Mészáros Fe­renc, Murányi László, Nagy Sándor, Nagv László, Nagy Péter, Németh Károly, Németh Géza, Németh János, Noé János, Németh Ödön, Óra Gyula, Orbán Balázs, Palkó József, Pártli József dr., Pesti Sándor, Petres József, Pintér Lajos, Pungor György, Rakonczay János, Rö­­dönyi József, dr. Sághy Elek, Simény Ferenc, Sarlós Mihály, Sülé Antal, Szabó Dezső, Szabó Miklós dr., Szakács István, Szeifert József, dr. Székely László, Szilner József, Szomor György, Sztojanovics Jenő, Takács Sándor, Takács Fe­renc, Takács Laojos, Tálos Gyula, Tamás Imre, Tanay Ferenc, Torma József, Tornyos József, Tőke Károly, Török Mihály, Tschida József, Turcsányi Sipos József, Tüli Géza, Tóth György, Varga Gábor, Varga János, Varga La­jos, Vírágh Miklós, Völfer Károly, Wallner József, Winkler József dr., Zenz Péter. Gombócz Ferenc kemeneshőgyészi káplánt - a kuzmai expositura, Balazsic Mátyást a nagy- P palinai plébánia, Rous Mátyást pedig a péter­­hegyí plébánia veeztésével bíztam meg. Dr. Rad­­ványi Mihályt szombathelyi hitoktatói állása alól felmentettem, hogy Budapesten zeneakadé­miai tanulmányokat folytathasson. Helyét Szom­bathelyen Kovács Aladár kőszegi káplán fog­lalja el. Kőszegen Kovács István lesz káplán, Cser göli Istvánt karkáplánnak neveztem ki, míg Bognár József karkáplánnak betegszabadságot engedélyeztem. 387. sz. Lelkigya­korlatot végeztek >88. sz. ispoziciók

Next

/
Oldalképek
Tartalom