Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)
40 — nak és eljárási szabályoknak, tehát a közadók kezeléséről hivatalosan összeállított (K. K. H. Ö.) szabályoknak azokat a rendelkezéseit is, amelyek egyes közjogi viszonyokból eredő követelések közpolgári végrehajtás alóli mentességet kifejezetten vagy értelemszerűen megállapítják. Ezúttal a bevett vallásfelekezethez tartozó egyházközséget illető adófoglalás alóli mentességnek a kérdése lévén a döntés tárgya, vizsgálandó elsősorban ennek a közszolgáltatásnak az állandó bírói gyakorlatban szem előtt tartott az a jellege, amely szerint az egyházközségi adó valóságos közadó, különös tekintettel arra, bogy e szolgáltatás alapja az egyházközség és tagjai között fennálló közjogi viszony, a szolgáltatás célja pedig az egyházközség fenntartásához szükséges anyagi eszközök biztosítása, tehát közszükséglet kielégítése. Az egyházközségi adónak nyilván ezt a jellegét veszi alapul a K. K. H. ö. 42. §-ában foglalt az a rendelkezés is, amely az egyház.községi adóra nézve a közadók módjára való behajtást abban az értelemben teszi az egyházközség részére lehetővé, hogy a taggal szemben a szolgáltatás kényszer útján való kielégítésére a bírói végrehajtás útján való eljárás teljes kizárásával egyedül a behajtásnak az előbb említett módozatát szabja meg. Hogy az egyházközség az előbb említett közigazgatási rendelkezés mellett sincs elzárva attól, hogy a jogerősen megszabott egyházközségi adót az idézett összeállításban megjelölt közigazgatási hatóságok igénybevétele nélkül saját alkalmazottja útján maga szedje be, a szolgáltatás jellegének a megítélésénél nem döntő, mert a jelleg meghatározásánál irányadó két alkotó elem; a szolgáltatás alapja és célja a közvetlenül beszedett egyházközségi adónál is változatlan marad; ha pedig a közvetlen eljárás eredményre nem vezetett, a további behajtási lépések már úgyis csak a közigazgatási végrehajtás igénybevételével történhetnek meg. Az előadottakból tehát kitűnik az egyházközségi adó „közadó“ jellege és az, hogy az egyházközség és az egyházközségi tag között fennálló közjogi viszonyból eredő ez a követelés, illetve szolgáltatás a közöttük meglevő közvetlen viszonyban rendes bíróság előtt jogsegély útján be nem hajtható. Vizsgálandó további elvi kérdés azonban az, hogy ugyanezt az egyházközségi adót harmadik személy az egyházközség elleni magánjogi követelésének a kielégítésére végrehajtási foglalás és behajtási ügygondnok kirendelése útján fedezetként az egyházközség közszükségletei elől elvonhatja-e? A végrehajtási törvényekben foglalt jogszabályokban arra nézve, hogy az egyházközségi adó bírói úton foglalás alá vehető-e, avagy nem, útmutatás nincs. A foglalásra vonatkozó tilalomnak a hiányából egymagából, amint az a már előbb kifejtettekből kitűnik, az egyházi adót illetően az említett jogcselekmény megengedett voltára okszerűen következtetni éppen úgy nem lehet, mint ahogy a tilalom hiányából kiinduló hasonló álláspont nem állná meg a helyét akkor, ha az állammal, törvényhatósággal vagy községgel szemben fennálló magánjogi követelésnek a kielégítése végett az ezeket a közhatóságokat megillető közadónak vagy köztartozásnak harmadik személynél való lefoglalása kíséreltetnék meg. A most felvetett kérdés megoldásánál ennélfogva szintén a tételes közjognak, közigazgatási jognak és eljárási szabályoknak, nemkülönben a K. K. H. Ö.-ban foglalt és az alábbiakban érintett rendelkezéseknek, valamint azoknak a hatásköri jogszabályoknak és az ezek alapján kifejlődött állandó bírói gyakorlatnak a figyelembevétele mellett kell eljárni, amelyek a bíróság előtti végrehajtási eljárás szabályaiban mutatkozó, előbb már említett hézagot kitölteni alkalmasak. A K. K. H. ö. 40. §-ának a második és harmadik bekezdésében felvett és az 1923: VII. te. 28. §-ának a rendelkezésével egyező szöveg szerint: „A községek (varosok) által beszedett és azoknak pénztárában levő közadókat sem a helyhatóságnak, sem az államkincstárnak, sem az együttesen kezelt közadóknál érdekelt más hatóságnak (hivatalnak, testületnek, intézménnyek) magánjogi tartozásaiért végrehajtás alá vonni nem lehet. A második bekezdésben foglalt rendelkezés az állami pénztárak által beszedett és azok pénztáraiban levő közadók összegeire is vonatkozik.“ A most idézett szövegben azonban nincs rendelkezés arra az esetre, ha a közadót a szolgáltatásra kötelezett még be nem fizette. Ennek a kérdésnek elbírálásánál figyelembe kell venni, hogy a szolgáltatás közadó jellegét nem a beszedés, illetve befizetés ténye, hanem a követelés közjogi alapja, címe és célja adja meg.
