Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)
4 meneteinkben, nemzeti és nemzetközi eucharisztikus kongresszusainkban; miért szoronganak tömegek vasárnapokon a kora hajnali óráktól a déli órákig a szentmiséken; miért tesznek meg sokan, főleg faluhelyen, több órás utat is, sokszor hóban és rossz utakon, csakhogy a szentmisén jelen lehessenek. Nem értik, miért tolong a hívő nép a gyóntatószékek és áldoztató korlát előtt, hogy az Oltáriszentséget magához vehesse; miért legfőbb ünnepe a gyermekkornak az első szentáldozás s a haldoklónak miért legfőbb vigasza az utolsó szentáldozás. Pedig mindezeken csak az csodálkozhatik, aki nem érti meg az Oltáriszentség titkát s aki nem tudja vagy nem tartja szem előtt, ki az, akinek mindez az ünneplés, szeretet és hála szól s milyen adományok és áldások patakzanak ebből az áldott, imádandó és boldogító Szentségből. Természetes azonban, hogy az Oltáriszentségnek ez áldásos gyümölcseit csak akkor élvezhetjük igazában, ha lelkünket őszintén és maradéktalanul fel is tárjuk az eucharisztikus Király tanításai és áldásai előtt. Ha csakugyan mindnyájan eucharisztikus lelkek vagyunk és eucharisztikus, oltáriszentséges életet élünk. Ha az Oltáriszentségben életünk legfőbb kincsét és örömét, a szentmisében s a szentáldozásban az erő és vigasz nélkülözhetetlen forrását ismerjük fel. Ha szívesen be-belépünk a templomba rövid szentséglátogatásra, az eucharisztikus Király üdvözlésére. Ha híven teljesítjük Anyaszentegyházunk parancsát és útmutatásait, amelyekkel minket az Oltáriszentség buzgó és lehetőleg gyakori élvezetére sarkal. Ha komoly ok nélkül vasárnap és ünnepnap soha szentmisét nem mulasztunk s legalább husvét táján, de lehetőleg évközben többször is, a szentáldozáshoz járulunk. Nagyon meggyengült hitre vall, ha valakit még nógatni, sőt az Isten büntetéseivel fenyegetni kell, hogy ne vonakodjék az Üdvözítő legszentebb ajándékait elfogadni, amelyeket e Szentség által kínál nekünk. És valóban érdemtelenek volnánk mi magyar katolikusok az Eucharisztikus Világkongresszusra, ha nem készülnénk fel reá elsősorban a saját lelki életünk általános megújításával s főleg az Oltáriszentség iránt való kötelességeink buzgó teljesítésével. Ne legyen az országban katolikus, aki még ebben a szentévben sem járul az Oltáriszentséghez! Ne legyen, aki még ebben a szentévben is könnyelműen elmulasztja a kötelező szentmisét! Csak ha mindnyájan egybevetett lelkesedéssel teljesítjük eucharisztikus kötelességeinket s az előkészületi évben mindenekelőtt befelé megkettőzzük buzgóságunkat az Oltáriszentség iránt, csak úgy remélhetjük, hogy Isten kegyelmével a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus mindnyájunk örömére és lelki hasznára, az ország és a magyar katolikusság becsületére, Szentséges Atyánk örömére teljes, világraszóló s világot megörvendeztető sikert fog elérni. Ezt a célt szolgálják majd azok az ünnepségek, előadások és ájtatosságok, amelyeket az egyházi főhatóságok utasításai alapján az országos Katolikus Akció irányítása mellett egy teljes előkészületi éven ál az ország valamennyi egyházközségében tartatni kívánunk. Ennek az előkészületi évnek feladata lesz, hogy az Oltáriszentség iránt való hitet és szeretetet az ellanyhult lelkekben is újra felébressze s a tőle eltévelyedett lelkeket a szentségi Jézushoz és az oltáriszentségi életnek gyakorlásához ismét visszavezesse. Ezzel az előkészületi évvel egyúttal engesztelési és elégtételt kívánunk nyújtani a szentségi Jézusnak azokért a borzalmas vallás- és egyházüldözésekért, templomégetésekért, oltárpusztításokért, papok, szerzetesek, szerzetesnők és hívek lemészárlásáért, amelyekkel az elvakult és megtévelyedett emberek egész országokban diihöngenek a szeretet vallása s a Szeretet Szentsége ellen. Legyen a mi fokozott, forró áhitatunk csendes és méltóságteljes tiltakozás a Krisztus Urunkon s az ő országán és hívein elkövetett igazságtalanságok és bűnök ellen, s legyen engesztelés és jóvátétel az Ő irgalmas szent Szivének! Amen. Budapesten, 1937. március 17.-én tartott értekezletéből a Magyar Püspöki Kar. UZÁRÓ VITS GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, ESZTERGOM.
