Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)
Krisztusban kedues Híveink! Mélységes öröm és hála érzete töltött el mindnyájunkat, amikor arról értesültünk, hogy a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok állandó bizottságának egyhangú állásfoglalása alapján Őszentsége XI. Pius pápa Magyarország fővárosát, Budapestet jelölte ki a legközelebbi Eucharisztikus Világkongresszus színhelyéül. Mindnyájan átérezzük a magas kitüntetést, amely ebben a megbízásban megnyilatkozik, hiszen a pápa s a katolikus világ ezáltal mintegy a mi kezünkbe tette le a legközelebbi eucharisztikus kongresszus sikerét; minket tett meg az Oltáriszentség nemzetközi diadalmenetének zászlóvivőivé s ránk ruházta a feladatot, hogy a nemzetek hódolatát az Oltáriszentség előtt méltó keretek közé foglaljuk. Öt világrész katolikusainak figyelme irányul most reánk s várja tőlünk e szent és felséges megbízatás megfelelő betöltését. Annál inkább jól esett szívünknek Ószentsége elhatározása, mert hiszen ebben az elhatározásban része volt annak a megfontolásnak, hogy az 1938. évben üljük nemzetünk első királya, az országszervező Szent István halálának 900 éves fordulóját. Amint 1930-ban Szent Ágoston halálának másfélezer éves fordulója alkalmával Karthágó, majd 1932-ben Szent Patriknak, Írország megtérítőjének ugyancsak másfélezer éves halálévfordulója alkalmával Dublin lett az eucharisztikus világkongresszus színhelye, úgy most Szent István megdicsőülésének 900-ik fordulóján Magyarország kapja ezt a magas kitüntetést. A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust e kitüntető megbízatás alapján 1938. május 26-tól, áldozócsütörtöktől 29-ig, vasárnapig bezárólag fogjuk megtartani. Hétfőn, május 30-án pedig csatlakozólag megnyitjuk a Szent István jubileumi év ünnepségeit. Minden kitüntetés természetszerűleg kötelességekkel jár s ha egyszer elvállaltuk, hogy ezt a nemzetközi eucharisztikus kongresszust megrendezzük, akkor valamennyiünknek becsületbeli, nemzeti és katolikus kötelessége, hogy annak sikere érdekében minden lehetőt el is kövessünk. Sikeren elsősorban nem külső fényt és ünneplést értve, hanem miként ez itt a dolog természetéből következik, legfőkép a lelki hatások minél magasabb fokát; vagyis azt, hogy az Oltáriszentségnek ez a ritka jelentőségű nemzetközi ünnepe ne csak külső lefolyásában legyen pompás és lélekemelő, hanem erkölcsi és vallási kihatásaiban is teremje meg száz meg százezer lélekben itthon és az egész világon a hit és a Krisztusszeretet legszebb gyümölcseit. Hiszen az eucharisztikus világkongresszusok igazi és legfőbb célja nem a külső ünnepségek káprázata, hanem az, hogy a külső megnyilatkozáson keresztül az eucharisztikus Krisztus Király tartsa diadalmenetét újból és újból a lelkekben. Maga az állam és a főváros, a szellemi és társadalmi élet különböző közületei is felismerve az alkalomnak nemcsak nemzeti, hanem erkölcsi jelentőségét, ugyancsak kötelességüknek ismerik a kongresszus támogatását: mennyivel inkább kötelességünk ez nekünk, a papságnak és a katolikus hívőknek és az egész katolikus társadalomnak. Mert hát mi is nekünk az Oltáriszentség? Jézus maga felel meg erre a kérdésre, amikor így szól: „Én vagyok az élet kenyere; aki hozzám jön, nem fog éhezni.“ (Ján.6, 38.) „Én vagyok az élet kenyere ... És a kenyér, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért . . . Aki eszik engem, az is él énáltalam.“ (Ján. 6, 35. 52. 58.) Vagyis: az Oltáriszentség maga az örök élet s a halhatatlanság, az Oltáriszentség maga az üdvösség. Hogyne örülnénk neki, hogyne ragaszkodnánk hozzá, hogyne hálálkodnánk érte! Szent Ágoston írja: „Aki élni akar, van honnan éljen, csak jöjjön ide, higyjen, egyesüljön Krisztussal és keljen éleire általa . . . Alakuljanak át a hívek Krisztus testévé, ha élni akarnak Krisztus
