Püspöki körlevelek 1937 (Szombathely, 1938)

— 9

sem. Azaz talán elfogadták volna és elfogadnák ma is, ha bocsánatának nem volna ára. Azonban Péternek meg kellett siratnia vétkét és a tanítványoknak szégyenkezve és bűnbánó lélekkel vissza kellett térniük hozzá és azoknak, akik a „feszítsd meg“-et kiáltották feléje, az első pünkösd ünnepén azt kellett mondaniok az apostoloknak: „Jóvátesszük, amit vétettünk, csak mondjátok meg, testvérek, hogy mit cselekedjünk!“ Judás ezt nem tette meg és ezt nem tették meg sokan: nem tértek vissza hozzá és nem tették jóvá, amit ellene vétettek; azért nem részesültek bocsánatában és azért veszett kárba az Üdvözítőnek értük mondott imádsága.

Jézus egyedül, elhagyottan Kaifás börtönében!

Nézem őt az ő nagy elhagyatottságában, aztán egy másik kép jut eszembe, nem is egy, hanem száz és ezer kép: a világnak száz és ezer tabernákuluma, amelyekben egyedül, elhagyottan tölti nappalait és éjtszakáit az Üdvözítő. Mindmegannyi börtön, ha nem is olyan sötétek és piszkosak, mint amilyen Kaifás börtöne volt, de az elhagyatottsága bennük éppen olyan nagy, éppen olyan fájó és nyomasztó, amilyen Kaifás börtönében volt.

Tudom, hogy nem minden tabernákulum ilyen. Vannak templomok, amelyekben az Ür Jézus nincs egyedül, amelyekben éjjel-nappal imádkoznak istenszerető lelkek. És vannak templomok, amelyekben, ha nem is imádkoznak megszakítás nélkül, de mégis minduntalan megtöri a tabernákulum csendjét és magányát egy-egy jámbor lélek imádsága. Azonban a legtöbb templomban, a legtöbb tabernákulum előtt legfeljebb az örök lámpa halovány, vibráló fénye tanúskodik arról, hogy az emberek még nem feledkeztek meg egészen az Üdvözítőről, de egyébként nemcsak éjjel, hanem talán a reggeli szentmise idejét leszámítva nappal is egyedül van, annyira egyedül, hogy még csak nem is gondol rá senki. Azok közül, akikért ő leszállt abba a tabernákulumba, talán sokan azalatt, amíg ő magára hagyottan tölti óráit börtönében, megtagadják; ha nem is olyan nyíltan és ünnepélyesen, mint Péter, de mégis csak megtagadják; hiszen többé-kevésbbé minden súlyos bűn megtagadása az Üdvözítőnek, mert minden bűnben benne van a kijelentés: Nem ismerem ezt az embert; nem ismerem el annak, akinek mondja magát: Uramnak, törvényhozómnak, Istenemnek, akinek joga van nekem parancsokat osztogatni vagy tilalmakat felállítani. A többiek pedig csak önmagukkal törődnek: földi boldogulásukkal, munkájukkal, szórakozásaikkal és ezek között nem marad idejük arra, hogy az Üdvözítőre gondoljanak. Igen, sok templom és sok tabernákulum van, amelyekben az Üdvözítő majdnem állandóan elmondhatja: Itt velem ebben a pillanatban nem törődik senki!

Azaz vannak most is, akik törődnek vele a napnak minden órájában: az ő ellenségei. A törekvéseik ugyanazok, mint 1900 esztendővel .ezelőtt voltak, csak a nevük más. Ma nem Kaifásnak és szanhedrinnek hívják őket, hanem szovjetnek, bolsevízmusnak, kommunizmusnak, szabadkőművességnek, szociáldemokráciának, vagy egészen ártatlanul tudománynak, művészetnek; értem a hitetlen tudományt és az erkölcstelen művészetet. Ezeknek minden templom és minden tabernákulum szálka a szemükben és ahol hatalomra jutnak, ott lerombolt, felgyújtott templomok, meggyalázott tabernákulumok, öisszetört kelyhek és vértanusírok jelzik útjukat; gondoljatok Oroszországra, Mexikóra és azokra a borzalmakra, amelyekről Spanyolországban napról-napra hallunk és olvasunk; ahol pedig ezt még nem tehetik még, ahol nem rombolhatják le és gyújthatják fel a templomokat, ahol nem gyilkolhatják le a papokat és nem vihetik vérpadra Krisztus híveit, ott legalább a lelkekből igyekeznek kiölni a hitet, a Krisztushoz való ragaszkodást és így igyekeznek üresekké tenni a templomokat. És a kezük elér mindenhová. Könyveik, újságjaik, agitátoraik eljutnak a legutolsó faluba is. És az Üdvözítő látja, érzi gyűlöletüket és hallja a „feszítsd meg“-et azokban a templomokban is, amelyeknek bezárt kapui mögött egyedül, elhagyottan tölti el nemcsak az éjtszakáknak, hanem a nappaloknak is hosszú-hosszú óráit. Ó hányszor gondolhat a zsoltáros szavaira: „Vártam, aki szánakozzék rajtam és nem volt; aki megvigasztaljon és nem találtam“.

És mit csinál az Üdvözítő az ő tabernákulumi elhagyatottságában?

Amit Kaifás börtönében csinált: szeret, megbocsát és imádkozik. A tabernákulum előtt nem állnak őrök, hiszen nem kell félni: az Üdvözítő nem hagyja el azt a börtönt, amelybe nem emberi gonoszság, hanem az ő végtelen szeretete csukta be. ö szereti ezt a földet, amely olyan kevés örömet és vigasztalást és olyan sok keserűséget és megbántást nyújt neki; szereti azokat az embereket, akik olyan kevés szeretetet és olyan sok hidegséget és közönyösséget tanúsítanak iránta és szeretettel gondol mindazokra, akikért egy-egy tabemákulumot felállított; boldog, ön-