Püspöki körlevelek 1936 (Szombathely, 1937)
9 — séges Szívének képét választottam címerül. Ennek a drága, isteni Szívnek oltalmába ajánlottam magamat és püspöki működésemet. Ez a drága, isteni Szív lesz közietek is az én példaképem és ez a drága, isteni Szív lesz, amint azt alázattal hiszem, az én oltalmam és erősségem is. Ennek a drága, isteni Szívnek szeretetét hirdetem most is, amikor mint az egyházmegye apostoli kormányzója először szólok hozzátok. Szent János apostol, aki az utolsó vacsorán az Üdvözítő kebelén pihent, aki látta Öt, mikor kezébe vette a kenyeret és megáldván azt tanítványainak adta ezen szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem“, és aki ott állott a kereszt alatt, mikor az Üdvözítő lehajtotta fejét és kiadta lelkét, hatvan esztendővel később ezeket a szavakat írta bele evangéliumába: „Mivel szerette övéit, akik e világon valának, mindvégig szerette őket.“ Igen, Ö szerette övéit. Kiket? A tizenkettőt, akiket kiválasztott és apostolokká tett? Igen, őket, de nemcsak őket. A hetvenkettőt, akiket párosával maga előtt küldött azokba a városokba és helységekbe, amelyekbe menni készült? Igen, őket is, de nemcsak őket. A jámbor asszonyokat, akik Galileából elkísérték Jeruzsálembe és útközben apró szolgálatokat végeztek körülötte? Igen, őket is, de nemcsak őket. Nemcsak ezek voltak az övéi. Az övéi voltak a többiek is, az ezrek és milliók, akik Palesztina városaiban és falvaiban laktak és azok is, akk a határokon túl bárhol a világon éltek, sőt azok is, akik akkor még meg sem születtek, akik csak az eljövendő évszázadokban és évezredekben voltak megszületendők, mi is. Ezek is az övéi voltak, ezeket is szerette. Szerette övéit, nemcsak szóval, nemcsak meleg érzéssel, hanem olyan áldozatos szeretettel, amelyhez fogható nincs a világon, Már maga az ő leszállása a földre is olyan csodája volt a szeretetnek és olyan mélysége az áldozatnak, hogy annak nagyságát mi a mi gyarló, véges emberi eszünkkel felfogni sem tudjuk. Ha egy király lemondana trónjáról, letenné fejéről a koronát, levetné királyi palástját, elhagyná palotáját és leszállana egy koldus kunyhójába, ott magára öltené annak rongyruháját és aztán mint koldus tengetné életét, ennek az áldozatnak a nagyságát valahogy még fel tudnók fogni. Mert azt a távolságot, amely a királyi palota és a koduskunyhó között van, meg tudjuk mérni, azt a különbséget, amely a királyi palást és a koldusruha között van, fel tudjuk becsülni és azt a különbséget is, amely a király milliói és a koldus fillérei között van, számokban ki tudjuk fejezni. Az a távolság azonban, amely az ég és a föld között van, megmérhetetlen és az a különbség, amely az Isten és az ember között van, végtelen. Az egyik a mindenható teremtő, a minden, a másik a véges teremtmény, a porszem, a semmi. Hogyan tudnók tehát felfogni azt, amit ez a pár szó fejez ki: Az Isten emberré lett?! Szent Pál apostol azt mondja, hogy az Isten Fia „kiüresítette magát, mikor szolgai alakot vett fel és mint ember jelent meg közöttünk, mikor annyira megalázta magát, hogy engedelmes lett a halálig, még pedig a kereszt haláláig.“ Valóban, az Isten Fiának ki kellett üresitenie magát, mintegy le kellett vetnie isteni tulajdonságait, mikor magára vette a mi emberi természetünket minden gyarlóságával és fogyatkozásával, a bűnt kivéve. Nézzük csak azt a gyermeket ott a betlehemi jászolban! Fenn az égben az angyalok milliói hódoltak előtte és lesték parancsait. A jászolban egy gyámoltalan, tehetetlen csecsemő fekszik, aki éhezik és fázik és akit éppen úgy, mint bármelyik másk csecsemőt, édesanyjának kell táplálnia és betakarnia. Vagy nézzük azt a gyermeket, aki a Szűzanya ölén az éj sötétjében Egyptomba menekül Heródes katonái elől! Mint Isten ő az elnyomottak, az üldözöttek oltalmazó ja, akinek az engedélye nélkül egy veréb sem esik le a háztetőről és egy hajszál sem hull le a fejünkről s most menekülő gyermek, akinek idegenbe kell futnia, hogy elkerülje a halált. Igaz, elkerülhette volna máskép is. Csak egyetlen szavába, kicsiny kezének egy intésébe került volna és Heródes élettelenül fordult volna le királyi trónusáról, még mielőtt a kegyetlen parancsot
