Püspöki körlevelek 1933 (Szombathely, 1934)
— 2 — A szülők szegénységéből folyó gyakori iskolamulasztások elhárítása céljából az egyházközségek a tantestületekkel karöltve, a hitbuzgalmi és társadalmi egyesületek bevonásával több helyütt gondoskodtak az iskolával kapcsolatos napközi otthonok létesítéséről és az arra rászoruló tanköteleseknek élelemmel, ruhával és lábbelivel való ellátásáról. Tisztelendő Papjaim a katolikus iskola iránti érdeklődést a hívek között állandóan ébrentartották. Gondoskodtak arról, hogy a — többször tartott — szülői értekezleteken alkalmas előadásokkal a családi és iskolai nevelés szorosabb összhangba hozassák. Felhívom tehát atyai szeretettel az egyházközségi képviselőtestületeket, hogy továbbra is fokozott buzgósággal igyekezzenek iskoláinkat gondozni, hogy nemcsak az Egyháznak buzgó híveket, hanem egyszersmind hazánknak is értelmes plgárokat nevelhessenek. A tanköteles gyermekek vallásos nevelésének egyik legalkalmasabb eszköze a Szívgárda, melynek megszervezésében és vezetésében T. Papjaim mellett a tanítók és tanítónők is dicséretreméltó buzgósággal vettek részt. Mélyen átérezve a Szívgárda fontosságát és szükségét újból szeretettel felhívom papjaimat és tanítóimat, hogy azokon a helyeken, ahol a Szívgárda még nem alakult meg, szervezzék meg- az ifjúság nevelésének apostoli gondolatával kapcsolatban a Szívgárdát. Az elmúlt évben a Szent Márton Papi Kölcsönykönyvtárral kapcsolatban az egyházmegyei tanítók szakképzettségének fejlesztésére, pedagógiai és tudományos színvonalának emelésére, továbbá az új tanterv intenzív keresztülvitele céljából a főhatóságom alá tartozó elemi iskolák tanítói számára Pedagógiai Szemináriumi Könyvtárt állítottam fel. Fokozott örömömre szolgál, hogy nemcsak papjaim, de tanítóim is lelkiismeretes buzgalommal használják a könyvtárt, amely közel 2300 kötettel rendelkezik. Azt is tapasztaltam, hogy papjaim közül éppen azok, akik nagyon el vannak foglalva és a lelkipásztorkodásban eredményeket mutatnak fel, állandó olvasói a könyvtár köteteinek. Kedves Testvéreim, már eddig is az egyházközségi szervezetben, társadalmi és hitbuzgalmi egyesületekben az Actio Catholica szellemében jártatok el. Azonban az Actio Catholicának mint ilyennek a megszervezésére egyenlőre ne tegyetek lépéseket, míg a konkrét intézkedéseket erre nézve meg nem kapjátok. Az elmúlt esztendőben a Katolikus Népszövetség munkája új lendületet vett, amióta az egyházmegyei központi iroda megkezdette működését. Bízom, hogy a Kát. Népszövetség a mostani keretben még nagyobb mértékben fogja szolgálni híveink szellemi és anyagi érdekeit, új meg új alkalmat fog adni, hogy a lelkipásztor megtalálja útját a hívekhez és viszont a gyermeki bizalom is fokozódjék a lelki vezető iránt. A Népszövetség tagjainak száma az egyházmegye területén 12075; tavasszal 33, ősszel 23 gyűlést tartottak. Ahol még nem szervezték meg a Népszövetséget, kérem minél előbb tegyenek eleget e kötelességüknek. Ezekben számoltam be röviden az egyházmegye elmúlt évéről. Azonban a külső fejlődésnél sokkalta fontosabb a belső fejlődés, a lelkiség kiépítése és főkép saját lelki életünk ápolása. F2 célt szolgálják különösképpen a lelkigyakorlatok. A lelkigyakorlatokat feltüntető jegyzékből fájó szívvel kellett megállapítanom, hogy papjaim kisebb számmal vettek részt a lelkigyakorlatokon; de népmisszió is kevesebb volt az elmúlt évben. De annál inkább akarjuk ebben az évben — amelyet a Szentatya Megváltónk halálának 1900. évfordulójának alkalmából szentévnek nyilvánított — ezen mulasztásokat pótolni és a húsvéttal kezdődő szentévet az üdvösség esztendejévé avatni. Talán a körülmények nem fognak nekünk annyira kedvezni, hogy Rómába, vagy a Szentföldre elzarándokolhatnánk, de annál inkább megszentelhetjük, mert a válságos idők úgyis bűnbánatra hangolnak, javulásra késztetnek; vezekelni, engesztelni — ez legyen tartalma a mi szentévünknek. Erre kérlek én is Titeket, a Szentatya szavaival buzdítva: Súlyos csapások, keserves megpróbáltatások idején, amikor az Isten segítségére nagy szükség volt, a keresztény nép vagy önként, vagy szent lelkipásztorainak példáját és intelmét követve a lelkiélet két leghatalmasabb fegyveréhez nyúlt: az imádsághoz és bűnbánathoz. Jól tudjuk ugyan és mélyen sajnáljuk, hogy a mai időnkben az engesztelés és bűnbánat fogalma és neve a legtöbb ember szemében nagyrészt elvesztették régi varázserejüket, amellyel valamikor rengésbe hozták a lelkeket és hősi áldozatokra serkentettek. Nekünk azonban lelkipásztori kötelességünk ezeket a neveket és fogalmakat nagy becsületben tartani és tartatni és ami a legfontosabb, a keresztény élet gyakorlatába átvitelüket sürgetni. A jó Isten áldása kísérje ezen elhatározásainkat. * Felkérem T. P., hogy ezen szózatom tartalmát híveikkel az egyházközségi üléseken ismertessék és ha jónak látják a szószéken is.
