Püspöki körlevelek 1932 (Szombathely, 1933)

2 —

pásokat mért reá — nem annyira, hogy büntesse, hanem hogy észretérítse — úgy a mai emberiség is a világháború szörnyűségeiben és a mostani világnyomorban érezze meg az Isten kezét, mely ránehezedik az ö gyermekeire, akik megfeledkezve Krisztus keresztjéről, Isten akaratáról és a szeretet nagy parancsáról, önzésben és gyűlölködésben egymás kínzói, hóhérai és — adja Isten önkéntelen megmentéi lettek.

Azt mondom, hogy megfeledkeztek az emberek Istenről. Mily messze vagyunk attól a középkortól, amelyet rosszindulatú és tudatlan szájhősök sötét kornak neveznek! Attól a kortól, amelyben a tiszta miszticizmus virágzott, amelyben az emberek törvényeiket Isten törvénye szerint készítették, amelyben a hitetlenség ismeretlen volt! Felvilágosult, az anyagi haladásra oly büszke korszakunkban az emberek nagy részére a Szentírás szava mond Ítéletet: ,,Dixit insipiens in corde suo: non est Deus.“ ,,Az oktalan mondja szívében: nincsen Isten“. És ennek a kornak oktalansága oda vezetett, hogy az emberek megfeledkezve a központi akaratról, vagyis az Isten rendeléséről, saját korlátolt eszük után indulva, a mai chaosba vitték a világot.

Megfeledkeztek az élet céljáról. Ha szem előtt tartanák, hogy az élet célja nem ezen a földön érhető el; hogy a földön hatalom, gazdaság, jólét, egészség, minden, minden csak eszköz és csak egészen alárendelt szerepet visz az örök célhoz aránvítva, amely abban áll, hogy lelkünket megtisztítva, Isten elé jussunk — akkor nem lenne a földön sem háború, sem elnyomatás, sem vagvonhalmozás, sem nyomorúság, hanem a „suum cuique“, „mindenkinek a magáét“ elve szerint megoszthatnák a népek békésen a földi hatalmat, és a föld javaiból juthatna mindenkinek: több vagy kevesebb; de a gazdag irgalmas és a szegény türelmes lenne: a szegény nélkülözés által, a gazdag adakozás által mosolyogva haladna az örök cél felé!

De jaj, önzés, öncélúság, önbíráskodás pusztítja a világ békéjét! A fajok és nemzetek megfeledkeztek arról, hogy ha a jóságos Isten különböző színű és vérű és bőrű emberfajtákat teremtett, ezek mind az ő szeretett kreatúrái, mind az ő gyermekei és egymásnak testvérei és egy fajnak sem adott elsőszülötti jogokat, és egy nemzetet sem hatalmazott fel arra, hogy más nemzetet gyűlöljön vagy megvessen. A nagy világzavarnak egyik főoka a nacionalizmus, mely sohasem öltött olyan ijesztő arányokat, mint napjainkban. Szükségesnek tartom, hogy figyelmeztesselek Titeket, szeretett Híveim, hogy nagy különbség van a honszeretet és a nacionalizmus között! Kérve-kérlek Titeket, szeressétek hazátokat, teljes erővel, de ne frázisokkal és költői szózatokkal, ne pohárköszöntőkkel és újságcikkekkel, hanem cselekedetekkel: önzetlenséggel, áldozatkészséggel, törvény tisztelettel, igénytelenséggel, becsülettel. Tudjátok meg, hogy egy fajt sem szerethettek úgy, mint a saját fajotokat, és egy föld adatott Nektek, mely ápol s eltakar; hogy ezen fajnak és ezen földnek jogait meg kell, hogy védjétek és elvesztett jogait vissza kell, hogy követeljétek, de — gyűlölködés nélkül! Gőg ne homálvosítsa el önmagunk megíté-