Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)

A jövedelmek hovafordításának kötelessége.

A tulajdon szerzésének jogcímei.

2. Tőke és munka.

tönkretenni. «A magántulajdonjogot nem az állami, hanem a természetjog adja az egyeseknek. Tehát az államhatalom nem törölheti azt el, hanem csak szabályozhatja és a közjó érdekeivel összeegyeztetheti.» (R. N. n. 35.) Mikor az államhatalom a magántulajdont a közjó követelményeihez alkalmazza, a tulajdonosokkal szemben nem ellenséges, hanem barátságos szolgálatot végez, mert ilyen módon megakadályozza, hogy az isteni Gondviselés által az emberi élet megkönnyítése céljából alapított magántulajdon jogintézménye tűrhetetlen állapotokat ne teremtsen s így önmaga sírját meg ne ássa. Ez nem a magántulajdon eltörlése, hanem oltalmazása, nem a tulajdonjog meghiúsítása, hanem megszilárdítása.

A szabad jövedelmek, azaz a méltó és tisztes életfenntartáshoz nem szükséges jövedelmek elköltése sem korlátlanul az egyénnek a szabadakaratától függ. Ügy a Szentírás mint az egyházatyák szüntelenül hangsúlyozzák a gazdagok kötelességét, hogy alamizsnálkodjanak, a jótékonyságot és a bőkezűséget gyakorolják. Nagy jövedelmeknek munka- és kereseti alkalmak teremtése végett vállalatokba befektetése az angyali doktor nyomán levezetett következtetésünk szerint a jótékonyság erényének igen kitűnő és korszerű gyakorlása, föltéve, hogy a befektetés valóságos értékek termelésére irányul. (V. ö. S. Thom. Summ. Theol. II—II. q. 134.)

A magántulajdon őseredeti szerzési jogcíme — amint minden idők hagyománya és Elődünk tanítása igazolja — az uratlan vagyon elfoglalása és a munka. Minden ellenkező állítással szemben is tény, hogy a lefoglalásra alkalmas és uratlan tárgy elfoglalása senkinek a jogát nem sérti. A munkának annyiban van tulajdont szerző hatálya, amennyiben az ember saját nevében végzi s a munka a tárgyat átalakítja vagy értékesebbé teszi.

Mástermészetü az a munka, amelyet bérért idegen vagyontárgyon végeznek. Erre kiválóan ráillik, amit Leó tiszta igazságnak mond, tudniillik, hogy «a dolgozók munkájából származik az államok gazdagsága». (R. N. n. 27.) Hiszen saját szemeinkkel láthatjuk, miként nőnek ki az emberiség vagyonát alkotó nagy értékek a munkások kezeiből, amelyek vagy pusztán, vagy szerszámokkal és gépekkel termelő erejüket kifejtik. Köztudomású, hogy minden nép a szegénységből és nyomorúságból a magasabb és boldogabb sorsba összes tagjainak vállvetett munkája folytán emelkedett. Egyesek a munkát vezetik, mások végzik. De nem kevésbbé köztudomású, hogy az összes erőfeszíté— 8

sek hiúk és hasztalanok voltak volna, sőt még megkísérelhetők sem lettek volna, ha a mindeneket teremtő Isten az ő végtelen jóságánál fogva előbb természetes gazdagságot, természeti kincseket és erőket nem alkotott volna. Hiszen mi egyéb a munka, mint a szellemi és testi erőket a természeti kincseken vagy azok segítségével működésbe hozni és gyakorolni? Azonban a természeti törvény, amelyben Isten akarata nyilvánul, bizonyos rendet követel meg a természeti adottságoknak termelő célokra való fölhasználása terén. Ennek a rendnek előföltétele, hogy minden dolognak meglegyen a maga tulajdonosa, vagyis a magántulajdon intézménye.

Amikor valaki nem a saját tulajdonán dolgozik, akkor másnak a munkája másnak a vagyontárgyával társul. Egyik rész sem megy semmire a másik nélkül. Ezt az esetet tartotta szeme előtt XIII. Leó, midőn írta : «Ügy a tőke munka nélkül, mint a munka tőke nélkül fenn nem állhat». (R. N. n. 15.) Hamis volna azért akár a tőkének, akár a munkának tulajdonítani azt, amit együttesen termeltek; s tökéletesen igazságtalan, ha az eredményt az egyik fél a másik közreműködésének tagadásával egyedül magának igényeli.

Bizony sokáig túlsókat vett el magának a tőke. A termelt javakat, a jövedelmet a tőke igényelte magának s a munkásnak alig hagyott eleget erőinek pótlására és helyreállítására. Valami állítólagos ellenállhatatlan gazdasági természettörvény nevében hangoztatták, hogy a tőkehalmozás csak a tőkésnél történhetik és a munkás állandóan az ő szűkös és nyomorúságos helyzetére van kárhoztatva. A gyakorlat természetesen nem egyezett mindig és mindenütt a liberalizmus elméletével, amelyet általában Manchester-ről neveztek el, azonban tagadni nem lehet, hogy a gazdasági és szociális intézmények ilyenféle hajlamokat árultak el. Nem csoda, hogy ezt a hamis elméletet és ezeket a jogtalan követeléseket hevesen támadták, még pedig nem egyedül a munkások, akik természetes vágyakozásukat a jobb sors után megcsalva látták általuk.

A megrövidített munkások táborába az értelmiséghez tartozók is kerültek, akik az állítólagos gazdasági természettörvénnyel szembeszegeztek egy légből kapott erkölcsi törvényt, amely szerint a termelés egész eredménye és a jövedelmek — kivéve a tőke fenntartására és fölújítására szükséges összegeket — jogosan a munkásokat illetnék. Ez a tétel tetszetősebb, mint némely szociálistáknak a követelése, hogy a termelő eszközöket álla-Tőke és munka egymásrautaltsága

A tőke igazságtalan igényei.

. A munka jogtalan követelései.