Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)

— 2 — Alapvető pontok a Rerum no­va rumban. A nagy szellemi csatában, midőn minden olda­lon s nem is mindig békésen forrt a vita, mint más­kor is, mindenkinek figyelme Szent Péter széke felé irányult, a teljes igazság szent letéteményese felé, ahonnan az egész világra áradnak az üdvös­ség igéi; s Krisztus földi helytartójának lábaihoz szokatlan tömegekben zarándokoltak a társa­dalomtudósok, a munkaadók és a munkások és egyértelműen könyörögtek, hogy a biztos utat végre megmutassa nekik. Sokáig elmélkedett a bölcs pápa az Isten színe előtt, meghallgatta a tapasztaltak tanácsát, a kérdést minden oldaláról alaposan megfontolta s végül «apostoli tisztének sürgető parancsára» (Rerum novarum, 1891. máj. 15. sz. 1.) «hogy hallgatással kötelességet ne mulasz­­szom (u. o. n. 13.) szólott Krisztus egész egyházá­hoz, az egész emberiséghez a reá bízott tanítói hivatalnál fogva. Megszólalt tehát 1891 május 15-én a sokáig várva-várt hang s a tárgy nehézségeitől meg nem rettenve, az öregségtől meg nem gyöngülve, hatal­mas erővel új utakra terelte az emberiséget a szo­ciális kérdésben. Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaink, jól ismeritek a csodálatos tanítást, amely a Rerum novarum körlevelet örök időkre emlékezetessé teszi. Renne a legjobb pásztor az emberiség nagy­részét siratja, mert méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok közt tengődik, s a munkások ügyét, akiket a mi korunk a munkaadók ember­telenségének és korlátlan nyereségvágyának véd­telenül kiszolgáltatott (Rerum novarum, num. 2.), nagylelkűen maga veszi pártfogásába s nem kér segítséget sem a liberalizmustól, sem a szocializmus­tól, amelyek közül az első a szociális kérdés helyes megoldására teljesen képtelennek bizonyult, a másik pedig olyan orvoslást kínál, amely magánál a bajnál rosszabb s az emberi tárdasalmat még szörnyűbb veszedelmekbe döntené. A pápa a saját jogterületén mozog s meg van győződve, hogy a vallás megőrzése és azoknak a kérdéseknek eldöntése, amelyek a vallással szoros kapcsolatban vannak, az ő illetékességéhez tarto­zik, s mivel itt olyan kérdésről van szó, amelyből a vallás és az egyház segítsége nélkül nincs kiút (R. N. n. 13.), tisztán a természetes ész világánál fölismert és a kinyilatkoztatás tárházából merített változ­­hatatlan igazságokra támaszkodva biztosan s mint aki hatalommal bír (Máté 7, 29.), megjelöli és ki­nyilvánítja a jogokat és kötelességeket, amelyek a gazdagok és szegények, a tőkések és munkások viszonyát szabályozzák, valamint azt, hogy az egyháznak, az államoknak és az érdekelteknek mi a szerepük a szociális kérdés megoldásában. Nem hiába hangzott el az apostoli szó. Álmél­­kodva hallgatták s a legnagyobb lelkesedéssel fogadták nemcsak az egyház engedelmes fiai, ha­nem sokan az igazságtól és a hit egységétől távol­állók is s mindnyájan, akik a szociális és nemzet­­gazdasági kérdésekkel akár mint tudósok, akár mint törvényhozók foglalkoztak. De a legbensőbb örömmel a keresztény munká­sok fogadták a körlevelet, akik a legfőbb földi Tekintély részéről érezték a pártfogást és a védel­met, s mindazok a nemes férfiak, akik a munkások sorsának javításán már régóta fáradozva, addig alig tapasztaltak egyebet, mint sokak részéről hideg közönyösséget, gyűlölködő gyanúsításokat, sőt nyílt ellenségeskedést. Nagyon is érthető, hogy ezek az apostoli körlevelet akkora tiszteletben tar­tották, hogy különböző helyeken évenként meg­ünnepelték annak emlékét hangos hálanyilatko­zatok közt. Az általános elégültség mellett még sem hiányoz­tak, akik megzavarodtak. XIII. Leó nemes és magasztos tanítása újszerűén hangzott a világias füleknek, egyes katholikusok is gyanakvólag fogad­ták, sőt megbotránkoztak rajta. Mert bizony a liberalizmus bálványait bátran támadta és ledön­tötte, megrögzött előítéleteket semmibe se vett, korát minden várakozás ellenére megelőzte úgy, hogy a késedelmes szívűek ezt az új társadalom­­bölcseletet lenézték s az aggodalmaskodók a kellő magaslatra fölemelkedni nem mertek. Voltak, akik az új fényt megcsodálták ugyan, de azt utolérhe­tetlen eszménynek tartották, amelyet megkívánni ugyan lehet, de elérni nem. Tisztelendő Testvérek és Kedves Fiaink ! Ami­dőn a Rerum novarum negyvenedik évfordulóját az egész világ, különösen pedig a mindenfelől az örök városba zarándoló katholikus munkások égő lelkesedéssel ünnepelik, az alkalmat fölhasználjuk, hogy az egyházra és következőleg az emberi nemre kiáradott előnyöket elsoroljuk, a nagy Tanítómes­ternek tanítását a társadalmi és gazdasági kérdés­ről bizonyos ellenvetésekkel szemben oltalmazzuk s egyes fejezeteiben alaposabban kifejtsük, végül a mai gazdasági helyzet és a szocializmus vizsgá­lata után a mostani társadalmi bonyodalom gyö­kerét fölkutassuk s az üdvösséges megújulás útját, tudniillik az erkölcsök keresztény reformját meg­mutassuk. Tárgyalandó anyagunk három fejezetre oszlik, amelyeknek kifejtése a jelen körlevélnek a tartalma. A jelen kör­levél cél­kitűzése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom