Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
18 Élettani nevelés — keresztény nevelés. A szentség átélése. ség szégyenletes szolgaságától, undorodnak és szántszándékkal idegenek azoktól az átkos elméletektől, amelyek az emberi méltóság csúfságára szóban és írásban «a tökéletes házasság» jelszava alatt terjednek, pedig a valóban tökéletes házasságot épen romlott házassággá teszik, amint már eléggé kimutattuk. Az üdvös keresztény házassági oktatás és vallásos ránevelés távol áll attól az élettani neveléstől, amellyel a mi korunkban a házassági élet megjavítóinak szerepében tetszelgők a hitveseknek szolgálni akarnak. Sokat beszélnek az élettani kérdésekről, amiből inkább a bűnözésnek ravaszságát lehet megtanulni, mint a tiszta élet erényét. Mi — Tisztelendő Testvérek — egész szívvel a Magunkévá tesszük boldog emlékű elődünknek, XIII. Leó pápának a házasságról szóló körlevelében a földkerekség püspökeihez intézett szózatát : «Amennyire erőtök engedi és tekintélyetek kiterjed, tegyetek meg mindent, hogy a gondjaitokra bízott népeknél épen és sértetlenül megmaradjon a tan, amelyet Krisztus Urunk és az égi akarat tolmácsai — az apostolok — tanítottak, a katholikus egyház gondosan megőrzött és híveinek megtartás végett minden időben megparancsolt».1 Azonban az egyháznak legtökéletesebb oktatása sem elégséges ahhoz, hogy a házasság az isteni törvény szerint ismét fölújuljon. Jól ismerhetik a hitvesek a tant a keresztény házasságról, az ő részükről azonban még szilárd elhatározás is szükséges az Isten és a természet törvényeinek megtartásához. Azért bármit állítsanak és hirdessenek mások szóban vagy írásban, a házastársak szentül és ünnepélyesen fogadják meg, hogy a házasságra vonatkozó minden dologban töprengés nélkül Isten parancsaihoz alkalmazkodnak, vagyis kölcsönös szeretettel egymás támogatására lesznek, a hűséget megtartják, a fölbonthatatlan köteléket meg nem sértik, a házassággal nyert jogaikkal mindig csak keresztény mérséklettel élnek, különösen a házasság első idejében, hogy ha aztán a körülmények később megtartóztatást követelnek, azt mindkettő már mint gyakorlott és könnyű dolgot megtehesse. A házasokat ennek az elhatározásnak kiváltásában, megtartásában és keresztülvitelében hathatósan megsegíti a házas állapotukra gyakori ráeszmélés és a fölvett szentségre élénk visszaemlékezés. Fontolják meg állandóan, hogy állapotuk kötelességeire és méltóságára őket mintegy fölszentelte és megerősítette egy külön szentség, amelynek a hatása állandó, bár eltörölhetetlen jelet nem nyom a lélekbe. Elmélkedjenek szent Bellarmino Róbert bíbornok vigasztalással tele szavain, aki más neves hittudósokkal együtt így érzett és írt: «A házasság szentségét kétféleképen foghatjuk föl: úgy, amint létrejön s úgy, amint létesülése után fennáll. Hasonló az Oltáriszentséghez, amely létrejövetelében és fennállásában egyaránt szentség. Amíg a házastársak élnek, az ő szövetségük mindig Krisztusnak és az egyháznak szentsége marad».1 Hogy a szentség a kegyelmének erejét kifejthesse, a házastársak közreműködésére is szükség van s ez abban áll, hogy tehetségük mértéke szerint kötelességeik teljesítésében fáradoznak. Amint ugyanis a természetes rendben az Istentől adott erők teljesen csak akkor érvényesülnek, ha az emberek saját munkájukkal és szorgalmukkal használják s elhanyagolásuk esetén hasznot nem hajtanak : úgy a szentségből a lélekbe ömlött s ott székelő kegyelmi erők is emberi munkával és szorgalommal való gyakorlásra szorulnak. Ne hanyagolják el tehát a házastársak azt a kegyelmet, amely bennük van,2 hanem fogjanak kötelességeik serény, bár fáradságos betöltéséhez s napról-napra jobban tapasztalni fogják a kegyelem hatását. S ha néha a csapások és az élet terhe súlyosan nehezednek rájuk, ne csüggedjenek, hanem vonatkoztassák magukra szent Pálnak szavait, amelyeket a munkában és üldöztetésben elcsüggedt kedvenc tanítványának, Timóteusnak írt a papirend szentségéről : «Figyelmeztetlek, szítsd föl magadban az Isten kegyelmét, amely benned van kezem rátétele folytán. Hiszen nem a félénkség lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét».3 Az említett célok elérése a házasságban — Tisztelendő Testvérek — nagyrészt a házasulandók távolabbi és közelebbi kellő előkészülésétől függ. Bizonyos, hogy a boldog házasságok szilárd alapja, valamint a boldogtalanok elomló romjai már a gyermekség és az ifjúság éveiben a fiúk és leányok lelkében épülnek. Mert, akik a házasság előtt mindenben önmagukat és a magukét keresték, akik hajlamaiknak hódoltak, azoknál félő, hogy a házasságban is olyanok lesznek, amilyenek a házasság előtt voltak. Ügy aratnak, amint vetettek.4 A családi otthon falai közt szomorúságot, 1 S. Rob. Bellermin. De controversiés Tom. III. De matrim. controv. 2. cap. 6. 2 I. Tim. 41, 14. 3 II. Tim. 1, 6—7. 4 Gal. 6, 9. Előkészülés a házasságra. 1 Litt. Encycl. Arcanum. 10. Febr. 1880.
