Püspöki körlevelek 1931 (Szombathely, 1932)
3 A gyermek. A házasság javai közt első helyen áll a gyermek, így tanította már maga az emberi nem Teremtője, aki végtelen kegyessége szerint az emberi élet folytatásában az emberek segítségét igénybevenni akarta, midőn a paradicsomban a házasságot alapítván ősszüleinknek s rajtuk keresztül az összes eljövendő házastársaknak mondotta : «Növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet».1 Ugyanazt az igazságot szent Ágoston szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első levele2 szavaiból is levonja, mondván : «Maga az apostol a tanúja, hogy a házasság célja a gyermeknemzés, midőn mondja : Akarom, hogy a fiatalok férjhez menjenek. S mintha valaki tőle az okot kérdezné, azt feleli: «Fiakat szüljenek, anyák legyenek.»3 Hogy a gyermek az Isten mekkora jótéteménye és a házasságnak milyen nagy áldása, kitűnik az ember méltóságából és magasztos céljából. Az ember már eszes természetének kiválóságával is minden más látható teremtményt fölülmúl. Még emeli a méltóságot, hogy az Isten nemcsak azért akarja az emberek megszületését, hogy épen éljenek és a földet betöltsék, hanem hogy az Istent tiszteljék, őt megismerjék, szeressék és benne az égben örök boldogságukat találják. Ez a végcél az embernek Isten kegyelméből a természetfölötti rendbe emeltetése folytán mindent fölülhalad, amit szem látott, fül hallott vagy az ember szívébe fölhatolt.4 Tehát a mindenható Isten erejéből a szülők közreműködésével születő gyermek az isteni Jóságnak kiváló ajándéka és a házasságnak nemes gyümölcse. A keresztény szülők értsék meg, hogy ők nemcsak az emberi nemnek a földön elterjesztésére és fenntartására vannak s nem is csak azért, hogy az igaz Istennek akármilyen tisztelőket neveljenek, hanem hogy Krisztus egyházának gyermekeket, a szenteknek polgártársakat, az Istennek háznépet szüljenek,5 hogy az Isten és az Üdvözítő igaz tiszteletének élő nép szaporodjék. Magát a megszentelő kegyelmet a keresztény szülők ugyan nem önthetik át a gyermekbe, ha maguk a kegyelem állapotában vannak is, sőt a természetes nemzés a halál útja, amelyen az áteredő bűn megy a gyermekbe, mégis valamiképen részesei az első paradicsomi házasságnak, mivel gyermeküket fölajánlják az egyháznak, hogy az mint az Isten gyermekeinek termékeny anyja, őt a keresztség-1 Gen. 1, 28. 2 1 Tim. 5, 14. 3 S. August. De bono conjug. cap. 24. n. 32. 4 1. Kor. 2, 9. 6 Ef. 2, 19. ben a természetfölötti életre újjászülje s így Krisztus eleven tagja, az örök élet és az örök boldogság részese és örököse legyen, melyre valamennyien teljes szívből vágyódunk. Ha a keresztény anya mindezt megfontolja, akkor tökéletes és felsőbbrendű vigasztalódással veszi tudomásul az Űr Jézusnak róla mondott szavait: «Az asszony, miután megszülte a gyermeket, már nem emlékezik szorongatásáról örömében, hogy ember született a világra»1 s anyai tisztének minden fájdalmát, gondját és terhét erős lélekkel viselvén, sokkal több és sokkal szentebb jogon dicsekszik majd az Úrban az ő gyermekeinek virágzó koszorújával, mint az a római matróna, a Gracchusok anyja. Sőt mindkét házastárs majd készséges és hálás lélekkel fogadja az Isten kezéből a gyermekeket s bennök az Istentől rájuk bízott talentumot lát, amelyet nemcsak a saját és a földi haza javára kell kamatoztatni, hanem az ítélet napján az Istennek kamatostul kell visszaadni. A gyermeknemzés egyedül nem meríti ki a házasság első javának fogalmát. Hozzátartozik még a gyermeknevelés. Elégtelen volna a végtelenül bölcs Isten gondoskodása a világrajött gyermekről és következőleg az emberi fajról, ha azoknak, akiknek hatalmat és jogot adott a gyermeknemzésre, nem adott volna jogot és kötelességet a gyermeknevelésre. Köztudomásúlag a gyermek még a természetes élet terén is, annál inkább a természetfölötti élet terén önmagával tehetetlen és magáról gondoskodni nem tud, hanem mások segítségére, oktatására, nevelésére szorul sok éven át. Egészen természetes, mert így követeli az Isten és a természet, hogy a gyermeknevelés joga és kötelessége azokat illeti, akik az életrehozás művét megkezdték és akiknek tilos a megkezdett művet abbahagyván azt a biztos pusztulásnak kitenni. Már pedig a gyermekek szükséges nevelése legjobban a házasságban oldható meg, mert a szülők fölbonthatatlan kötelékkel vannak egymáshoz kötve s így mindkettőnek munkája és a kölcsönös támogatása rendelkezésre áll. Mivel az ifjúság keresztény neveléséről másutt2 bőségesen foglalkoztunk, a rávonatkozó tant szent Ágoston szavainak ismétlésével foglaljuk össze «A gyermek elvárja, hogy szeretettel fogadják . . . vallásosan neveljék».3 Ugyanezt a tételt az Egyházi Törvénykönyv is velősen így fejezi ki«: «A házas-1 Ján. 16, 21. 2 Litt. Encycl. Divini illius Magistri. 31. Dec. 1929. 3 S. August. De Gen. ad litt. lib. 9. cap. 7. n. 12. Gyermeknevelés.
