Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)

- 2

ról beszélünk, melyet Isten, ki mindenek rendjét és pályáját gondviselésével kormányozza, kiválasztott arra, hogy földi helyettesei benne székeljenek, hogy ez az ősi város, mely valamikor egy hatalmas, de mégis határoktól korlátolt birodalomnak a fővárosa volt, később már a földkerekség feje legyen ; miután ez az isteni fejedelemség, mely természeténél fogva felette áll minden népnek és nemzetnek, minden népet és nemzetet magában foglal. Már pedig ennek a fejedelemségnek az eredete és természete, úgyszintén az egész világ keresztényeinek legszentebb joga megköveteli, hogy ez a szent fejedelemség semmi más földi hatalom vagy törvény (volt ugyan törvény, mely a pápa szabadságát bizonyos védelemmel vagy garanciával biztosítani ígérte) alárendeltjének ne látszódjék, szuverénül élhessen s ez nyilvánvalóvá is legyen».

S miután ugyanott valamivel alább megújítottuk azokat a tiltakozásokat, amelyeket elődeink a Szentszék jogainak megvédésére s tekintélyének fenntartására, Róma városának elfoglalása után egyik a másik után tett s miután nyíltan kifejeztük, hogy a béke csak az igazság alapján állítható helyre, hozzáfűztük : «A mindenható és irgalmas Istentől várjuk, hogy ez a legörvendetesebb és minden jóra legtermékenyebb nap reánk fel virradjon, Krisztus országának megújulására, Olaszországnak s az egész világnak a javára : és hogy ez valóban be is következzék, azok, akik helyesen gondolkoznak, tegyenek meg minden tőlük telhetőt». S valóban minden várakozásnál hamarább érkezett el ez a boldog nap, melynek közelségét, miután mindenki véleménye szerint annyi nehézség és akadály állott az útjában, senkisem gyaníthatta. Felvirradt, ismételjük, azon egyezmények által, melyeket a római pápa és Olaszország királya teljes joghatósággal felruházott minisztereik útján a lateráni palotában — innen nyerték a nevüket — megkötöttek s a vatikáni palotában ratifikáltak.

Annak a tűrhetetlen és lehetetlen állapotnak, melyben eddig a Szentszék volt, mikor is szent fejedelemségének szükségességét vitatva vagy mellőzve azt a valóságban megszakították, úgy hogy a római pápa szuverén nem lehetett, végrevalahára a jelek szerint megszűnni látjuk. Feleslegesnek találjuk e helyen egyenkint kifejteni mindazt, ami bennünket e nagy mű elkezdésében, folytatásában és véghezvitelében vezetett; már nem egyszer és nem is burkoltan, hanem ugyancsak nyílt szavakkal kifejtettük, hogy egyesegyedül mire irányultak a mi törekvéseink, micsoda vágyak

és reménységek csalogattak és ösztökéltek bennünket, míg állhatatos és bensőséges imával ostromolva az eget, lelkünk minden erejét ennek a kemény ügynek a megoldására fordítottuk. Azt az egyet azonban, ha röviden is, nem mellőzhetjük hallgatással, hogy miután e szent fejedelemség hatalmát biztosítottuk és a római pápa jogait ünnepélyesen elismertettük s miután így Krisztus országának és Olaszországnak a békéjét helyreállítottuk, minden másban nagy atyai jóságot és kegyességet gyakoroltunk, ami — úgy véltük — a mi hivatásunktól nem idegen. Azért, hogy ez a tény még világosabb legyen, bár a kétkedésnek semmi helye nincs, a Szentszék jogainak vindikálásában, mint a jelzett enciklikában megvallottuk, sohasem vezetett Minket semmiféle földi hatalomvágy, hanem mindenkor «a béke és nem a bosszú gondolatait» forgattuk magunkban. Hogy pedig ugyanakkor konkordátumot is kötöttünk és ratifikáltunk, nyíltan megmondtuk és újra megismételjük, hogy azt nem szabad az Olaszországgal az ú. n. római kérdés megoldására kötött egyezmény biztosítékának tekinteni, hanem azon alapelvek miatt, melyekből mindkettő folyik, a szoros összefüggés folytán egyik a másiktól el nem választható, úgy hogy egyik a másikkal áll vagy bukik. Ezt az örvendetes eseményt az egész földkerekség katholikusainak a részéről, akik a pápa szabadságával törődtek, csodálatos helyeslés és lelkesedés fogadta, ami a mindenütt megrendezett hálaadó istentiszteletekben és a hozzánk eljuttatott szerencsekívánatokban tört ki; de legnagyobb öröme az olaszoknak volt, akik közül egyesek a régi viszály megszűnésével előítéleteiket a Szentszék iránt könynyen félretéve, a köteles hűséghez visszatértek, mások viszont örültek, hogy hazaszeretetük, melyet mint a pápa jó fiai az Egyház ellenségeivel vagy egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tudtak elhitetni, többé kétségbe nem vonható. De azonkívül minden katholikus — olasz és külföldi egyaránt — megérezte lélekben, hogy itt szerencsésen valami új állapot kezdődik el s különösen ha rágondolunk arra, hogy ezeknek a szerződéseknek a megkötése a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásáról szóló dogma kihirdetésének hetvenötödik évére esett, aláírása alig valamivel az után a nap után, hogy a Boldogságos Szűz Lourdesban a gavei barlangnál megjelent, ratifikálása pedig Jézus szentséges Szívének ünnepén, úgy azok az Istenanya pártfogása s a szent Szív megpecsételése alatt állóknak látszanak. És joggal : ha ugyanis minden kivitelre kerül őszintén és becsületesen, ahogyan