Püspöki körlevelek 1930 (Szombathely, 1931)
4 S miért hagyjuk el azt, hogy az ethiopiai szeminárium új és nagyobb épületben való elhelyezése mellett, amit készakarva a mi palotánk mellett emeltettünk, két kollégiumnak is, egyik a ruthén, másik a brazíliai kispapok számára, a nemrég történt alapkő letételével ünnepélyesen nekifogtunk és hogy egy új épület is a vatikáni szeminárium befogadására elkezdőben van? S minthogy mindezeknél a lelkek üdvéről van szó, ami az üdvözítő Krisztusnak annyi vérébe került, miért ne bíznánk abban, hogy kezdeményezéseink az isteni kegyelem oltalma alatt fognak állani, úgy hogy nemsokára nagyobb és válogatottabb levitacsapatok rohanhatnak elő a küzdőtérre? Miért ne remélhetnők azt, hogy azok, akik itt, mintegy a katholicizmus központjában nyerték kiképzésüket Krisztus hamisítatlan tanában s a papi erényekben, miután tanulmányaik befejeztével a Várost elhagyják, népeik kapcsolatát az apostoli Szentszékkel még szorosabbra fogják fűzni vagy ha azok a római Egyház egységétől gyászosan eltávolodtak volna, lassankint visszavezetni törekednek vagy ha a sötétségben és a halál országában volnának, az evangéliumi igazság fényével fogják őket felvilágosítani és övéik között Krisztus országát naponkint mind szélesebben elterjeszteni? Mi annyira reméljük ezeket az eredményeket, hogy ennek az örömnek isteni Szerzőjét, aki megadta, hogy mindezt az Egyház javára megtehettük, nem is tudjuk eléggé magasztalni. De, tisztelendő testvérek, kedves fiaink, más eseményekről is meg kell emlékeznünk, melyek ezt az évet bizonyos módon megnemesítették s Isten segítségével emlékezetesebbé tették ; Isten segítségével, mondottuk, ki előtt ugyanis, mint ennek a látható világnak a kormányzója előtt, semmi sem lehet véletlen. Mivel úgy van megalkotva az emberi természet, hogy bizonyos időközök leteltével a keresztény társadalom számára istenileg kapott egyes jótéteményeket az előző korokból egyrészt megállva átgondolják, másrészt további útjuk vidámabb folytatásához belőle új lelkesedést mentnek, ezért ahány alkalom csak kínálkozott az elmúlt tizenkét hónap alatt, lehetetlen volt keresztényeknek meg nem ragadniok, hogy ugyanazon szeretet tüzével a jóságos és nagy Isten s a dolog és időnek megfelelően, a közös Atya felé ne forduljanak. Ilymódon arról az ünnepségről sem maradhatott el a Szentszék, amelyet a nevezetes törvényhozó Szent Benedek atya tiszteletére rendezett családja, mely tizennegyedik évszázadát ünnepelte a cassinói ősapátság alapításának, amelyből fakadt «a szerzetesi szabálynak az a főiskolája», mely az emberi és polgári művelődés terén már régóta olyan kiváló érdemeket szerzett magának. S amikor ezt újra, meg újra megismételjük, nem csupán tudós és képzett emberektől elismert dolgot állítunk, hanem — helyesen felfogva — ma már köztudatba átment tényt. Azonkívül ugyanis, hogy a nagy szent pátriárcha híres mondását «imádkozzál és dolgozzál» például szokás odaállítani a népnek, különösen Olaszország népének, nincs senki, aki ne tudná, hogy ennek az ősmonostornak a szerzetesei, szent Benedek családjának többi tagjaival együtt minden jó tudományt előmozdítottak, az isteni és emberi bölcseség emlékeit az utókor számára megőrizték s a legtávolabbi vidékekre is el küldötték az evangélium hithirdetőit, a kereszténység és a világ olyan áldására, hogy b. e. elődünk, X. Pius pápa a cassinói monostor érdemeit röviden, de találóan összefoglalva «annak sorsát a római Egyház történelme nagy részének» teljes joggal állíthatta. Miért is nem csoda, ha ennek a legrégibb főapátságnak az ünnepére mindenfelől sokan jöttek össze, hogy Benedek atya emlékét tisztelve s lelkűket megtisztítva versengve szádjának fel arra a szent hegyre. Svédország fővárosában Stockholmban számarányunkhoz mérten szokatlan fénnyel ülték meg az Egyház történelmében valamivel közelebb eső szent Ansgar emlékét, aki ezeregyszáz évvel ezelőtt Svédországban partra szállott, miután az evangélium magvát Dániában már buzgón elvetette. Az ünnepségek három napig tartottak ; jelen voltak tizennégy nemzetnek a képviselői, két bíboros atya, több püspök és bencés apát s több ezer hívő. Beszédeket tartottak Ansgar működéséről s az ő csodálatos apostolságáról, az újabb kutatások nyomán. Levelünket, melyet szíves felkérésre írtunk, általános lelkesedéssel fogadták; az összegyűlt zarándokokat Stockholmban a városházán igen megtisztelő fogadtatásban részesítették ; hozzánk és a svéd királyhoz, az engedelmesség és szerencsekívánat jeléül üdvözleteket juttattak el. S ennek a százados eseménynek a megölése nem kisfontosságú eseménynek látszik, ha meggondoljuk, hogy még hetven évvel ezelőtt, a katholikus név iránti gyűlöletből, száműzetés s az örökösödési jog elvesztése szokta volt Svédországban a törvény alapján sújtani azokat, akik a római Egyházba áttértek. S e helyen helyes lesz azt is megemlíteni, hogy azokon a vidékeken a műveltebb asszonyok és férfiak közül újabban nem egy vette fel a katholikus
