Püspöki körlevelek 1929 (Szombathely, 1930)

Szent Imre tisztelőinek üdv az urnán i Minthogy Péter és utódai által maga Krisztus kormányozza Isten Egy­házát, minthogy továbbá Isten által uralkodnak a királyok és ü általa tesznek igaz­ságot a törvényhozók: az isteni tekintély elvetésével szükségképpen mindkét társaság, t. i. az egyház és állam, alapjaiban rendül meg és zűrzavar támad min­den isteni és emberi jog körül. Ezt pedig mint csaknem általános jelenséget szo­morúan panaszoljuk éppen napjainkban. Az emberi társadalomnak és magának az államnak orvoslása végett szükséges, hogy mindkét társaság végső forrását, Isten tekintélyét visszaállítsuk és az ősök példájának idézésével az emberi nem szeme elé állítsuk. Az isteni tekintély felismerésében és elfogadásában elődeink, Magyar­­ország nagyjai közt, csodálatos módon kitűnik a mi Szt. Imrénk, Szt. Istvánnak, első királyunknak fia, ki kilenc évszázad előtt mint angyali lelkű ifjú váratlanul ragadtatott az égbe, nehogy a bűn megrontsa értelmét vagy a hiú képzelgés félrevezesse lelkét. Ugyanis keresztény királyhoz illő nevelésben részesülvén, virágzó fiatalságában, mikor a Zsoltáros szomorú és gyakori bukását siratja, Szent Imre az isteni tekintély elfogadása által mintegy önmagát legyőzve tánto­ríthatatlan akarattal vetette alá testét lelkének, lelkét pedig az Istennek. Mivel tehát ezért tetszett Istennek, elragadta tőlünk, hogy példaképe legyen a jövendő nemzedékeknek, nem csupán a magyaroknak, hanem minden kereszténynek, különösen az ifjúságnak, amely az ő példája szerint szerencsésen egyesíteni akarja magában az Isten és felebarát, az Egyház és Haza szeretetét. Midőn ezért az 1930. év közeledtével Szt. Imre égbevitelének immár 900-ik évfordulóját készülünk az Anyaszentegyházzal együtt örvendezve megünnepelni: szeretettel meghívunk a velünk való örvendezésre minden testvért, aki csak Mária országában és a külföldön katolikus névvel dicsekedhetik, mert ha minket fel­keresnek és a mi ünnepségünkben, a mi örömünkben résztvesznek, örömünk valóban teljes lesz; a körülöttünk élő népek pedig mind csodálkozni fognak, hogy miként egykor az apostoli időkben, úgy most a világháború után is összeköti a katolikusokat a testvéri szeretet. Hogy tehát az összes katolikusok őszinte szeretetc felénk áradjon, jöjjetek Testvérek; jöjjetek seregestül, siessetek egyenként és a jubileumi ünnepségek alkalmával, melyeknek programját mellékeljük, tanuljatok velünk együtt Szt. Imrétől tisztaságot, ti Ifjak — bölcseséget, ti Öregek — valamennyien pedig életszentséget és az Istentől rendelt felsőbbséggel szemben engedelmességet, hogy Szt. Imrének és az ő királyi családja valamennyi szentjének közbenjárása által végre helyreállíttassék az isteni tekintély, ismét Krisztus uralkodjék fölöt­tünk és megújuljon a föld színe! Budapest, 1929 Szent Imre ünnepén SEREDI JUSZT1NIAN bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek SZMRECSÁNYI LAJOS egri érsek RADNAI FARKAS auxumi c. érsek GRÓF ZICHY GYULA kalocsai érsek PAPP ANTAL kyzikei c. érsek, gör. kath. apostoli kormányzó GLATTFELDER GYULA Csanádi püspök GRÓF MIKES JÁNÓS szombathelyi püspök M1KLÓSY ISTVÁN hajdudorogi gör. kath. püspök FETSER ANTAL győri püspök RÓTT NÁNDOR veszprémi püspök HANAUER ISTVÁN váci püspök VIRÁG FERENC pécsi püspök SHVOY LAJOS székes ehérvári püspök HÁSZ ISTVÁN tábori püspök LINDENBERGER JÁNOS nagyváradi apostoli kormányzó SZÉKELY GYULA szatmári apostoli kormányzó KELEMEN KR1ZOSZTOM pannonhalmi főapáti koadjutor PÁYER FERENC a kassai apostoli kormányzó helynöke PÁJER JÁNÓS a rozSnyói apostoli kormányzó helynöke. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom