Püspöki körlevelek 1928 (Szombathely, 1929)
— 6 — zártátok-e ki életetekből Krisztust, az élet haladásának egyedül helyes útját? Nem hitetlen könyvek kételyt támasztó köde miatt nem látjátok-e, mi célja van földi életünknek, földi szenvedésünknek? Ne tűrjétek meg, hogy az () égő tűzoszlophoz hasonló szentséges alakja szemünk előtt a hitetlen tudomány mesterséges fényének hamis megvilágításában eloszló szürke ködalakká váljon. Vagy hányszor történik meg romlott országunk nyomorában, hogy a mindennapi életgond, az élet harca és keresztje fogja el egyik-másik ember szemevilágát és a csalódások, csapások és nélkülözések szenvedésében szociális Ígéretek elérhetetlen ábrándjait helyezi életcélul, erre a sárgolyóra értvén a szót: jó nekünk itt lenni. Ügy tesz, mint a bibliai oktalan, (Luk. 12. 19.) ki csűrei elbontásában és megnagyobbításában látta élete boldogságát. S az anyagi világ zord szívtelensége aztán kiszárítja a szívet, elszárítja a fejről a keresztvíz harmatát, a szentelt krizma illatát elnyomja a föld szaga. Krisztusban Szeretett Híveim, nem így! Ti keresztények vagytok, Krisztus gyermekkorotok óta világoskodik előttetek. Krisztus az egyedüli út és életcél, amelyet követni lehet, ő az egyedüli útjelző, mely az Atyához vezet, kinek házában pedig sok lakás vagyon (Ján. 14. 2.), melyek mind ránk várnak. De Krisztus nemcsak kitűzött szent célja életünknek, ő maga az igazság (Ján. 14. 6.). „Minden élei programmja: teljesíteni minden igazságot, tehát átélni mindazt, amivel Istennek, embernek és önmagunknak tartozunk. Mi egyéb ez, mint a valóságnak megfelelő eligazodás Isten, önmagunk és a világgal szemben, abból ered a béke, a harmónia, az öröm, ez az akaratban, érzületben, életben kiváltott igazság.“ (Proliászka: Elmélkedések 183. o.). Ha tehát Krisztus az igazság maga, akkor ez annyit jelent, hogy egész gondolkozásunkat, akaratunkat, minden szavunkat Krisztus szellemének és kegyelmének kell irányítania. Ez annyit jelent, mint életkérdéseinkben a hit szavára hallgatni, ez annyit jelent, mint Isten és az Egyház parancsainak olyan érvényt szerezni, melyet elménkben, szívünkben, tehát akaratunkban és érzelemvilágunkban semmiféle rossz példa, semmi alantas kívánság, a világ minden mesterkedése, sátán minden erőfeszítése sem ingathat meg. Ez jelenti az alázatos és tiszta szívet, jelenti az ellenség szeretetét, keresztünk hordozását. Ez jelenti a kegyelem nagy értékelését, melyet lelkűnknek szüntelen bírnia kell, ez jelenti az imádság szeretetét. Jelenti, hogy kétségeinkben Nála keresünk eligazodást, szenvedéseinkben Tőle várunk enyhiiletet. Jelenti az alázatot, ha hibáztunk Ellene és törvényei ellen, fia ekként Krisztus vérünkbe írta magát, csak akkor lesz igazán valósággá eligazodásunk az Általa mutatott úton komoly valóság, a hitünk és keresztényi mivoltunk szerint elénk tűzött nagy cél valóban elérhető. Ha Krisztus csak üres életcél volna nekünk s nem töltené be lelkünket ennek a célnak szent igazsága, olyan volna akkor a mi életünk, mint az aviatikus célkitűzése, ki tengereket akarván átszárnyalni, nem gondoskodnék gépe táplálásához benzinről és olajról. Mert nem elég nevünkben hordozni hitünk megváltását, hogy t. i. Krisztuskövetők, keresztények vagyunk, tartalom is kell a névbe s ezért hitünk szent igazságait, parancsait is teljesítenünk kell. Kötelességeink vannak az örök igazsággal, Krisztussal szemben s ezek teljesítése nélkül Krisztus nem lesz uticélunk, nem lesz életünk igazsága. De nem is lenne életünk őbenne. Mert Krisztus a mi életünk! Nem azon értelemben, hogy nem lesz vegetatív életünk, miként az állatoknak, nem is azon értelemben, hogy nem lesz életünk, mely a gondolkozás, az akaratszabadság révén emberhez méltó, de nem lesz életünk kegyelemmel erős, nem lesz életünk és célkitűzésünk Isten fiaihoz méltó, ha abban a kereszt mesterének. Krisztusnak nem lesz része. Szellemi kiképzés, kultúrális fölény, tudomány, művészet, kutatás szabadsága minden kötöttség nélkül, felvilágosodottság stb.
