Püspöki körlevelek 1928 (Szombathely, 1929)
— 18 587. sz. Tanilói kész pénzjárandó ságok valori zációja ügyé ben vkmin. rendelet. ügy érdekeinek megfelelően eljárni nem tudnak. Az egységes eljárás biztosítása és a tapasztalható nehézségek megszüntetése érdekében van szerencsém a Főtiszt. Egyházi Főhatóságot tisztelettel felkérni, méltóztassék a főhatósága alatt működő elemi iskolák iskolaszékeit és tanítóit utasítani, hogy a tankötelezettség meghosszabbításánál az idézett t.-c. 2. §-a és a 130.700/1922. számú rendeletem 41. §-a értelmében járjanak el s az előírt javaslatot a jövőben mindenkor a határidőre terjesszék be a kir. tanfelügyelőhöz. Budapest, 1928. évi március hó 21-én. A miniszter helyett: Szűcs István h. államtitkár. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 11.753/1928. sz. VIII b. ii. o. — Valamennyi Főtiszt. Egyházi Főhatóságnak. — -A nem állami elemi iskolai tanítói és óvónői i állások javadalmi jegyzőkönyveiben és díjleveleiben szereplő készpénzbeli járandóságok dolgában Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék közigazgatási bizottságához intézett rendeletem másolatát van szerencsém szíves tudomás végett megküldenem. Budapest, 1928. évi március hó 2-án. A miniszter helyett: Dr. Szűcs István h. államtitkár. A nem állami elemi iskolai tanítói és óvónői állások javadalmi jegyzőkönyveiben és díjleveleiben szereplő készpénzbeli járandóságok dolgában folyó évi 186. szám alatt kelt jelentésére a következőkről értesítem a tek. Közigazgatási Bizottságot: Azok az iskola- és óvódafenntartók, amelyek a háború előtt pusztán készpénzbeli fizetést biztosítottak a tanszemélyzet részére, az államsegélyek felülvizsgálata során, az 1922. évi 122000. számú rendelet alapján a mindenkori kezdőfizetés bizonyos százalékának megfelelő, tehát anyagi viszonyaikhoz mérten valorizált fizetés szolgáltatására köteleztelek. Ugyanily elbánásban volt részük azoknak a fenntartóknak is, amelyek a tanszemélyzet természetbeni javadalmát még az 1893. évi javadalmi jegyzőkönyv felvétele előtt készpénzre változtatták, vagy amelyeknek teherbírását csakis a régebben biztosított naturális javadalom szolgáltatásával kimerítettnek nem láttam; egyébként a naturális javadalmú állásoknál a készpénzbeli járandóságok valorizált szolgáltatásától eltekintettem. A tek. Közigazgatási Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a javadalmi jegyzőkönyvekben és díjlevelekben vállalt készpénzjárandóságoknak bizonyos mérvű valorizálását leg- | alább a politikai és egyházközségekre és a kegyuraságokra nézve kötelezően rendeljem el, törvényes jogalap hiányában, de meg gyakorlati és célszerűségi szempontok miatt sem oszthatom. A világháború óta ugyanis olyan nagymérvű gazdasági és pénzügyi változások következtek be, az iskolák dologi és a tanítók s óvónők személyi (lakáspénz, nyugdíjinltézeti járulék) szükségleteinek kielégítése anvnyira igénybe veszik az egyházi és politikai községek teherviselőképességét, hogy velük szemben bármily csekély mértékű valorizációnak általánosan kötelező erejű megállapítását sem méltányosnak, sem kivihetőnek nem találom; ilyen eljárással megint csak a tanszemélyzet helyzetét nehezíteném meg, mert az államsegély szempontjából ezeket a készpénzösszegeket nyomban be kellene számíttatnom, a fenntartók pedig késlekednének a szolgáltatással. A kegyuraságoknál viszont a helyzet az, —- hogy eltekintve a jogalap hiányától — főként az erkölcsi testületek, de magánegyének is vagyonuk jórészét hadikölcsönökbe fektették s így mindaddiü, amíg az államkincstár nem lesz abban a helyzetben, hogy a hadikölcsönöket valorizálja, a békében vállalt kegyúri járandóságok teljes értékű szolgáltatásának elrendelését velük szemben sem tartom méltányosnak. A különféle alapítványok természetesen mind elértéktelenedtek s hozamuknak pénzértéke nincs, de a javadalmi jegyzőkönyveknek legalább a szöveghasábján felvételüket a jogfenntartás szempontjából mégis kívánatosnak tartom. Jelentős megtakarítást eredményezett az önkéntes valorizálás, különösen a politikai, községek részéről. Ezenkívül állandóan folyamatban van az egyházközségek pénzbeli szolgáltatásainak önkéntes valorizálása is, ámde ezek rendszerint elmulasztják annak bejelentését, ami az államkincstár károsodásán kívül az állami segélyezés alapelvét is sérti; az illető hitfelekezeti tanítók ugyanis ekként az iskolafenntartók pénztárából és államsegélyként is megkapják ugyanazt az összeget, tehát végeredményben államsegéllyel kiegészítetten nagyobb fizetést élveznek, mint amennyi az azonos szolgálati idővel bíró állami tanítóknak jár. Éppen ezért rendeltem el az 1927. évi 90.000. számú körrendeletben, hogy új javadalmi jegyzőkönyvek felvételei alkalmával minden készpénztételnél ki kell tüntetni, mit jelent az a javadalmas részére pengőértékben; ámde ezen a módon csak megkésve s aránylag nagyon kevés állásnál sikerül a tényleg megtörtént valorizációt megállapítani. Az itt közlőitek alapján tehát különösen
