Püspöki körlevelek 1925 (Szombathely, 1926)

25 1684. sz Lelkigyakor­­latos ház­építésének támogatása. több oldalról emeltek előttem panaszt amiatt, sőt hivatalos koraiamon magam is észleltem, hogy az egyes városokon és községeken ke­resztülhaladó gépkocsikat — többnyire éret­len suhancok és iskolásgyermekek — kővel és más, kártételre és életbiztonság veszélyez­tetésére is alkalmas, szilárd tárgyakkal meg­dobálják,, miáltal nem csupán az illető kocsi­­tulajdonos anyagi károsodását és a kocsin utazók sérüléseit is okozzák, hanem a külföld­ről jövő, keresztül utazó idegenek előtt oly színben tüntetik fel országunkat, mint ahol a civilizáció alacsony foka miatt, vagyon- és életveszélyeztetés nélkül utazni nem lehet. Felhívom Címeteket, alárendelt hatóságaikat és közegeiket utasítsák, hogy míg egyrészt a néptanítói kar segédkezését is igénybevéve, odahassanak, hogy különösen a falusi fiatal­ság és iskolásgyermekek szégyenteljes cselek­mények felől jóindulatúlag felvilágosíttassa­­nak, addig másrészt a már elkövetett ily cse­lekmények elkövetői ellen illetőleg, ha azok éretlen gyermekek lennének,, a köteles fel­ügyeletet elmulasztott szülők vagy gyámok ellen a legszigorúabban eljárjanak. A csendőr­ségi osztályparancsnoksághoz a csendőrőrsök megfelelő utasítása céljából átírtam. Megjegy­zem, hogy a gépkocsiknak, miként egyéb jár­műveknek is, kővel, vagy más szilárd tár­gyakkal való megdobálása, feltéve, hogy sú­lyosabb cselekmény nem fordult elő, kime­ríti az 1879: XL. t.-c. 118. §-ába ütköző kihá­gás fogalmát. Felhívom Főszolgabíró Urakat, hogy ezen rendelkezésemet hatóságuk terü­letén többször megismételve a legkiterjed­tebb módon tegyék közhírré. Szombathely, 1925. május 18. Dr. Horváth Kálmán s. k., alispán.“ Mivel az alispán úr folyó évi május hó 19-én kelt átiratában arra kér, hogy a főha­tóságomhoz tartozó népiskolák tanítósze­mélyzetét a rendelet végrehajtását és sikerét biztosító közreműködésre} hívjam fel; ezúton kérem a tanulóifjúság és fiatalkorúak veze­tőit, hogy saját hatáskörükben a rendelet in­tenciójának érvényt szerezni és növendékei­ket minden rendelkezésükre álló eszközzel megfelelő magatartásra nevelni s irányítani törekedjenek. A világiak zárt lelkigyakorlatozása lehe­tővé tételére a Jézus Társasága magyaror­szági tartományi főnöksége lelkigyakorlatos házat óhajt építeni, s ehhez köriratban és hozzámellékelt felhívásokban kéri majd a papság támogatását azzal, hogy ha egy-egj esperesi kerület egy-egy szoba költségét (3( millió korona) összehozza, a nagy mű létesí tése biztosítva van. Miután kiszámíthatatlar a lelki haszon és áldás,, mely a világiak rend szeres lelkigyakorlataiból az egyénre, családrí és társadalomra áradna s miután csakis gvö kerében megújult hívő buzgalom — mely i lelkigyakorlat gyümölcse — biztosíthat ko­moly katolikus életet és köztevékenységet: e tervet és felhívást a legmelegebben ajánlom papjaim és híveim figyelmébe és kérem a nagy mű számára támogatásukat. Ismételten hívtam fel papjaimat és hí­veimet, hogy a községek szegényeit szere­tettel gondozzák. Ilyen gondozásra szorultak a hadirokkantak, özvegyek és árvák is, azért ha érdekükben a Hadröa gyűjtéssel keresi fel a vidéket, segélyezésüket papságom jó­akaraté figyelmébe ajánlom. A szombathelyi vasútállomáson egy bőr kötésű, aranymetszetű pars hiemalist találtak mely a kőszegi plébánián van letétben. Folyó év április hó 8-án a*következő ne­gyedéves papnövendékeket szenteltem alszer­­papokká: Farkas József, Kóczán Boldizsár, Kovács József, Kozma Ferenc, Osskó Emil. Raffel Jenő, Sülé Lajos, Tamás Imre, Tanay Ferenc acolytusokat. Ugynezen papnövendé­keimet június 19-én szerpapokká szenteltem. Június 21-én, Szent Alajos ünnepén a kö­vetkező végzett papnövendékeket: Kóczán Boldizsár, Kozma Ferenc, Kovács József, Osskó Emil, Sülé Lajos, Tanay Ferenc szer­papokat áldozópapokká szenteltem. Farkas József, Raffel Jenő, Tamás Imre szerpapokat pedig korhiány miatt csak októberban fogom áldozópapokká szentelni. Június hó 30-án megtartott konkurzuson a következő érettségizett ifjakat vettem fel papnevelő-intézetembe: Baumgartner Károly. Cséry Dezső, Gats Elemér, Gombás Nándor, Karlovics Vince, Lukács Mihály, Németh Antal, Németh István, Molnár Antal, Piroska Ferenc, Plichta Béla, Révész István. Szombath József, Takács Ferenc. Folyó év május hó 12-én megtartott zsi­nati vizsgálaton Készéi Imre szőcei adminisz­trátor önálló lelkipásztorkodásra feljogosító bizonyítványt nyert. T ) 1 l l l L 1685. sz. Hadröa • ajánlása. 1686. sz. Breviárium ' találtatott. 1687. sz. Ordináció. t 1 1688. sz. Konkurzus. 1 1 { \ t 1689. sz. Synodale. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom