Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)
de úgy el ne váljanak, hogy új házasságot kötni merjenek. Ezeket az áldozatokat az Úr nem kénye-kedve szerint, hanem az emberiség javára kívánja. Az elégedetlenkedők ugyan erre azt szokták felelni: mit nekem a társadalom java s az emberiség üdve, én magamnak élek, másért szenvedni nem akarok; de hát nem látjuk-e, hogy mint kell lépten-nyomon az egyes embernek másokért áldozatot hozni? Az orvostól elvárjuk, hogy a ragályos beteget is meglátogassa s a lelkipásztortól, hogy azt ellássa; a katonától elvárjuk, hogy a poszton megálljon s ha kell, minden veszedelemnek szemébe nézzen, s mit gondolnak ezek után a házasfelek, nem kívánhat-e tőlük is az tír Isten áldozatokat, mikor szó van az erkölcsi rendről, a társadalom szilárdságáról, a családi élet tisztességéről s a jövendő nemzedékek ideiglenes s örök javáról!? Ha nehéz is ez a követelmény, de az tír, ki azt emeli, gondoskodik róla, hogy teljesítését megkönnyítse. Ő ugyanis a házasságot szentséggé emelte, tehát kegyelmeket fűzött e kötéshez, melyek által megerősíti a feleket jó és rossz sorsban s megerősíti arra is, ha jóakaratúak, hogy az épen nem boldog házasságokat megértéssel s türelemmel elviseljék s magukat azokban föltalálni iparkodjanak. Keresse mindenki a hibát először magában s ne a másikban; mert szent igaz, hogy minden szerencsétlenségben nagy része van a bűnösségnek is s nagyon megszívlelendő az a bölcs tanács, mely mondja: üssük le minden bajunkban azt a részt, melyet bűneinknek — ez esetben megfontolatlanságunknak, könnyelműségünknek — köszönhetünk, a többit pedig viseljük el türelemmel. Fontoljuk meg továbbá a házassági elválásokról XIII. Leo pápa szavait «Az egyház s a házasság» c. encyklikájából: «Szinte fölöslegesnek látszik — írja a pápa — felsorolnunk azokat a bajokat s hátrányokat, melyek a házassági válásokból származnak. E réven bizonytalanná s szétszakíthatóvá lesz maga a kötelék, a kölcsönös szeretet bizalmatlankodik s gyengül, a hűtlenségnek kaput tárunk, a gyermek nevelése és ellátása kárt vall, szaporodnak az alkalmak a széthúzásra, a veszekedésre, az asszony veszít méltóságából s az a veszedelem fenyegeti, hogy egy ideig a férfi gyönyörének bábja, majd kidobott áldozata legyen. Ez az erkölcsök romlását jelenti, melyben a családok tönkremennek s a társadalom alapjai széthullanak s mindezt nagyban elősegíti a házassági válás... A bajok óriási méreteit azonban csak akkor fogjuk igazán megkeserülni, ha a házassági elválások elszaporodnak s a könnyelműség túlteszi magát a tisztesség korlátjain. Mert nagy a rossz példa hatalma, kivált ha azt a szenvedély is fűti. Az ösztönösségből s érzékiségből csiklandozott s az életet nem komolyan, hanem léhán néző társadalomban máris nagyon terjed az elválás, akárcsak járvány volna... Figyeljünk a történelem intő szavára : ahol oktalan törvényhozások utat nyitottak a házassági elválásokra, mindenütt elharapózott a házastársak közt a féltékenykedés, a házi perpatvar, a bizalmatlanság, az önkényes elhagyás, úgyhogy e gyarló törvények megalkotói maguk is megbánták, amit tettek s itt-ott ellenkező törvényekkel iparkodnak gátat emelni az erkölcsöt s társadalmat romboló árnak.» Fontoljuk meg jól a nagy pápa szavát: a házasság felbonthatatlansága oly természetes, mint az igazi szeretet felbonthatatlansága. Szeretet felmondásra nincs. Akik jól házasodtak, azoknak eszébe sem jut, hogy a házasság fölbontható legyen s így azok a fölbonthatatlan házasságban élnek-halnak; de épen úgy hasznára van a fölbonthatatlanság hite azok nagy számának, akik épen hogy tűrhető házasságban élnek. Ezeket a tűrhető házasságokat ugyanis a válási szabadság könnyen szétrebbentené; mig ellenben ha erre kilátás nincs, sorsukkal kibékülnek. Ez esetben ugyanis a lelkiismeretlenebbek
