Püspöki körlevelek 1923 (Szombathely, 1924)

2

erkölcsi frivolság, mely már a polgári házassággal sem éri be, hanem házasság helyett szabad szerelmet hirdet s így az európai kultúrát minden barbárságnál alacsonyabb színtájra szorítja. Ennyire jut a XX. század, ha az isteni kinyilatkoztatástól elfordul s házasságáról a szentségi jelleget letörli. A házasságok száma, dacára e szertelenségeknek, nem csökkent, de igenis csökkent a születések száma s félelmetesen felszökött a házassági elválások száma.

A házassági elválások szégyenletes felszaporodása komoly veszedelmet jelent minden nemzetre s az egész társadalomra nézve. Az egyház aggódva nézi e baj elharapózását s jóllehet minden tényezőnek, minden államnak, családnak s polgárnak is kötelessége volna e nagy romlás ellen küzdeni, de elsősorban az egyházé ez a gond s kötelesség, mint akinek kezeire az Úr a házasság szentségét bízta s mint akinek oltalma alá állította a családot, a gyermeket s az otthont. Az egyház ügy is érzi, hogy a házassági elválások eszeveszett s istentelen divatja támadás oltár s tűzhely ellen egyaránt, szentségtörő erőszak a keresztény hit s erkölcs ellen, támadás a társadalmi rend s az örök törvény ellen. E bűnös szertelenségben siratja az értelmetlenség s ösztönösség felülkerekedését s azt az oktalanságot, mellyel a legszentebb törvényeket, a társadalmi lét föltételeit s az ősök életkipróbált bölcseségét nagyképű törvényrontók s éretlen emberek ötleteinek s szeszélyeinek dobják oda. Ezek a nagy társadalmi s emberségi érdekeket alárendelik az egyéni sorsnak s csalódásoknak, előtérbe állítják s döntő súlyt tulajdonítanak az egyéni jó vagy rossz érzésnek, mely azután bont, köt s ha kell, megint bont s megint köt házasságokat s ügyet sem vet a közjóra s arra, hogy minden emberélet, ha lehetséges, boldogan, de ha kell, akkor áldozatosan is, hódoljon a törvénynek.

E pusztító árral s e mételyező, erkölcstelen gondolkozással s gyakorlattal szemben kötelességünknek ismerjük, titeket K. H. e veszedelemre, a házassági elválások bűnös s végzetes járványára figyelmeztetni, titeket a házasságról való katholikus hitre s gondolkodásra ráképesíteni s ugyanakkor belevilágítani abba a sok hiányba s mulasztásba, abba a helytelen felfogásba s magatartásba, mely a házasságkötésnél mutatkozik s mely azután oka a sok szerencsétlen házasságnak s annak következtében a házassági elválásoknak.

K. H! A házassági elválások fő okát a házasság szentségéről való nagy hit elhomályosodásában s ami ebből következik, a házasságkötésnél szükséges erkölcsi komolyságnak s lelkiismeretességnek megfogyatkozásában látjuk.

A házasság nem kísérlet, nem játék, nem kaland, nem üzlet, hanem «nagy szentség». Azzá lett az Úrtól, mert fontos és végzetes lépés, mert az emberi társasélet ősi s nélkülözhetetlen formája, mert az élet forrása, űj meg űj nemzedékek gyűrűzése. A házasság kél életnek egybeolvadása, hogy egy földi boldogságból két örök üdvösség támadjon; a házasság legmeghittebb közösség s a legnagyobb felelősség egymásért s a gyermekekért; mint a római jog mondja: consortium totius vitae, az egész életnek, a lelkinek és testinek, az egyéninek és társadalminak, a szelleminek és gazdaságinak közössége, melynek tartalma szeretet, megértés, hűség, barátság, lelkiség, gyermek, küzdelem és megnyugvás, segítség és vigasz, megosztott fájdalom s fokozott öröm. Mindezt a házasfelek adják s ők teremtik meg.

De épen azért, mert ez «nagy szentség» és szent föladat, azért a házasságot arra való, arra ráérlelődött s egymásnak való két félnek kell megkötnie, akik ismerik egymást s örök szeretetet s hűséget fogadva, tudják, hogy kinek fogadják, akik kiválasztják egymást sokak közül,' tehát kell, hogy tájékozódjanak aziránt, hogy valók-e egymás-