Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)

40 A hivatalos levelezés bélyegköltségeinek fe­dezését átmenetileg, mig a gyakorlat részletesebb megoldást javasolhat, a következőkben rendezem. í Ha a levelezés magánfél érdekében tör­ténik, az illetőtől beszedendő a bélyegköltség és pedig úgy a levél-, mint a válaszdíj. 2. A közügyben folytatott levelezés bélyeg­díját a templompénztárak fedezik. 3. Az iskolaügyek (iskola, tanító) levelezé­sének díjáról az iskolai költségvetés keretében I kell gondoskodni. 4. A plebániahivatalban a postakönyvnek egy rovatában kell nyilvántartani az egyes ügy­darabokra vonatkozó postaköltségeket. A tem­plompénztár terhére írt bélyegköltségekről a hi­vatalos ügydarab számának megjelölésével kimu­tatást kell készíteni, melyet a kerületi esperes a rovancsolás alkalmával felülvizsgál, a számadó | pedig a templomszámadásokhoz csatol. Felhívom az egyházi hivatalokat, szívesked­jenek mindennemű hivatalos iratot időben elin­tézni és ne várjanak sürgetést, mert a késedel­meskedés vagy mulasztás felesleges dolgot és ezután még tekintélyesebb költségeket okoz. Az ilyen mulasztással szemben kénytelen lennék fo­kozottabb mértékben érvényt szerezni 1919. IX. körlevelem 5143. számú rendelkezésének. Ismé­telt esetben a mulasztást fegyelmi vétségnek minősítem. vonatkozó min. rend. / 2 3274. sz. 1921—22. t tanítási évre j vonatkozó j ( min. rend. 1 t,; í'-fc. ■ i i i < 1 , i 1 ] i 1 i t < i A m. kir. vallás- és közoktaiásügyi minisz­ertől. 1.158/1921. ein. szám. Valamennyi törvény­­latósági közigazgatási bizottságnak. Hivatali elö­löm az 1920/21. tanévi szorgalmi idő megálla­­)itása tárgyában m. é. 2.448'ein. szám alatt kelt endeletét abban a meggyőződésben adta ki, hogy i világháború és a forradalmak következtében ínyagilag és erkölcsileg sokat szenvedett nevelés­­is oktatásügyünket intézkedésével a rendes ke­­ékvágásba visszaterelni sikerül. Fájdalommal kell negállapítanom, hogy legjobb szándéka — a űtőanyagok hiányából bekövetkezett és sok helyt az előző éveknél is ho’sszabb időre terjedt szü­netelések miatt — hajótörést szenvedett. Az ebből eredő tanulságok levonásával és abban a tudat­­nan, hogy megrendült népoktatásunk körül a teljes ■endet a legnagyobb energiával végre valahára nelyreállítani legfőbb állami érdekeink egyike, s hogy ebben a törekvésemben minden tényezőre, lehát a hatóságokra, tanítóságunkra, a társada­lomra, főképen pedig az érdekelt szülők támoga­tására is feltétlenül számíthatok : az 1921/22 taní­tási évet illetőleg a következőket rendelem: 1. Az összes elemi népiskolákban, még pedig ezeknek mind a hat évfolyamában és az ismétlő iskolákban, továbbá a kisdedóvódákban a jövő 1921/22. tanítási év a folyó évi augusztus hó 29-én veszi kezdetét és megszakítás nélkül az 1922. évi junius hó 29-ig tart. Ehhez képest: a) minden tanító, tanítónő és óvónő tartozik a folyó évi augusztus hó 26-án állomása helyén lenni és e naptól kezdve a tanítási évet előké­szítő munkálatokban (testületi tanáscskozás, óra­rendek és naplók előkészítése stb.) részt venni; b) a jövő tanítási évre szóló felvételeket (beiratásokat) mindenütt folyó évi augusztus hó 29., 30. és 31-én, mindenkor a délelőtti órákban kell megtartani úgy, hogy a be nem iratkozottak jegyzéke szeptember 1, 2. és 3-án megállapítható legyen. Augusztus hó 29., 30. és 31-én a délutáni órákban tartandók a javító-, pót- és magánvizs­gálatok ; szeptember 5-én a tanulók, a tanítók vezetésével, a tanévet megnyitó istentiszteletre mennek, utána iskola kötelességeikről kapnak tájékoztatást és kezdetét veszi a rendes tanítás, 2. Felhívom a Közigazgatási Bizottságot, hogy az óvó- és tankötelesek összeírása iránt, az erre vonatkozó 2085/1907. V. M. ein. Utasítás rendel­kezései szerint és a helyi viszonyok figyelembe vételével, haladéktalanul intézkedni szíveskedjék. Az óvókötelesek összeírását csak azokra a községekre nézve kell elrendelnie és foganatosít­tatnia, ahol kisdedóvóintézet (állandó vagy nyári menedékház, illetőleg rendes kisdedóvóda) van. Ha egyes községekben a júliusi, illetve augusztusi lakbérnegyedben nagyobb mértékű költözködé­sekre lehet számítani, nincs észrevételem az ellen, ha ezekben a községekben az óvó- és tanköte­lesek összeírását közvetlenül a költözködések után foganatosíttatja. Intézkedjék a tek. Bizottság arra nézve is, hogy a tanév kezdete a behatá­sokra és vizsgálatokra (1. b) pont) vonatkozó helyi rendjével a szokásos módon (dobszó, írás­beli hirdetés útján stb.) kellő időben közhírré tétessék; az óvó- és tanköteleseknek összeírásá­val megbízottak pedig figyelmessé tétessenek arra, hogy az összeírás eredménye a népszám­lálás eredményével össze fog hasonlíttatni, ezért a legpontosabban kell azt teljesiteniök. Gondoskodjék a tek. Közig. Bizottság arról is, hogy a be nem íratkozottakat az 1. b) pont­ban jelzett időben az elöljáróságok a tanítótes­tület, illetve a hol ilyen nincs, a tanítók, tanító­nők és óvónők közreműködésével pontosan számba vegyék és azok gondozóit az elöljárók 48 órán belül, a következményekre való figyel­meztetés mellett, a gyermekek behatására és rendes iskolába (óvodába) járatására felhívják. 3. A gazdálkodással foglalkozó községek azon 10 éven felül levő gyermekeinek időleges felmentése ügyében, kikre eltartóiknak gazdasá­gukban nehány napra szükségük van, ezúttal nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom