Püspöki körlevelek 1921 (Szombathely, 1922)
11 592. sz. Commemoratio pro rege. 593. sz. Majorok cselédségé nek lelkipásztori gondozása. lap hátulsó oldalán jelzi: „papi nyugdijjárulék a i esperesi kerületből“, egyidejűleg pedig részletes kimutatást küld a kezelő kanonoknak. A folyó évre szóló nyugdíjat mindig az év első felében kell befizetni, tehát nem az őszi koronagyűléseken szerzendő be. Egyúttal felszólítom azokat, kik a rájuk kivetett összeggel hátralékban vannak, hogy kötelezettségüknek feleljenek meg. Több oldalról kérdést intéztek hozzám, vájjon a liturgiában továbbra is fenn kell-e tartani a királyról való megemlékezést. Miheztartás végett közlöm az érdekeltekkel azt a köztudomású tényt, hogy a kath. Egyház liturgiájában a magyar királyról a következő helyeken van előírva megemlékezés: a kánonban, a szentmise kollektájában (pro rege), a nagypénteki könyörgések során és a nagyszombati Exsultet-ben. Ez a rendelkezés az Apostoli Szentszék 1761. május 5. és 1860. febr. 10-én kelt dekrétumán alapszik. A király megkoronázása alkalmával kiadott 1916: XVI. sz. körlevelemben külön meg is jelöltem a liturgiában való megemlékezés szövegét. Az Apostoli Szentszék a szóban levő privilégiumot nem vonta vissza; részemről pedig az említett körlevél óta ellenkező utasítást nem adtam, mert nem volt rá ok: ennélfogva a kötelezettség továbbra is változatlanul fennáll. Az 1919: Vili. körlevelemben a majorok lelkipásztori gondozását tűztem ki a koronagyűlésen megvitatandó tételül. Örömmel tapasztaltam, hogy papságom általában érdeklődéssel és a lelkek szeretetétől áthatott búzgósággal tárgyalta ezt a nagyfontosságú kérdést. Egyes kerületek helyes gyakorlati elveket jelöltek meg, amelyeknek követésével a cselédség lelki gondozása jelentékeny lépéssel juthat előre. Az idevonatkozó statisztikai adatokat feldolgoztattam s most Isten segítségével a kérdés gyakorlati megoldását szerelném papjaim közreműködésével megkezdeni és kitartó munkával biztosítani. Hogy a lelkipásztorságnak ez a némileg elhanyagolt területe megművelhető legyen, ahhoz két tényezőnek megértő együttműködése szükséges, nevezetesen a major tulajdonosának illetőleg vezetőjének s a plébánosnak együttes munkája. Nem kételkedem, hogy papságom felfogja ennek a lélekmenlésnek felelősségét és sem időt és sem fáradságot nem kiméi, hogy külön foglalkozhassék azokkal a híveivel, akiknek körülményeiknél fogva kevesebb alkalmuk van lelkipásztorukkal érintkezni. Hogy pedig az előbb említett munkatársuk jóindulatát is megnyerjék, azért kívánom, hogy a plébániájuk területén lévő majorok tulajdonosát (bérlőjét, vagy intézőjét) személyesen felkeressék s velük a közelebbi módozatokat megbeszéljék. Hogy az utat előkészítsem, minden major tulajdonosához külön levelet intéztem, amelyben jóindulatokba ajánlottam cselédeik lelki gondozásának ügyét és ebben a fontos szociális munkában szíves közreműködésüket kértem. Ezt a levelet elküldöm az illetékes plébánoshoz, aki a levelet a címzettnek átadja és személyesen megbeszéli vele, hogyan lehetne a helyi körülmények szerint a levélben megjelölt részletkérdéseket megoldani. Papjaimnak, mint illetékes lelkipásztoroknak a következő főbb elveket kötöm szívükre : 1. Adjanak megfelelő alkalmat a majorok cselédségének, hogy szentgyónásukat elvégezhessék. Mivel a cselédség inkább vasárnap ér rá, azért vasárnap lehetőleg a cselédségnek legyen előnye a gyóntatószéknél. A többi hívek hétköznap is gyónhatnak. Ha a plébános ilyen rendhez szoktatja híveit, akkor a tapasztalai tanúsága szerint mindenki megtalálja a maga idejét, hogy a szentségekhez járuljon. 2. Igyekezzenek megállapodni a major illetékes urával, hogy bizonyos időben (pl. havonkint egyszer) adjon módot arra, hogy alkalmas helyen a plébános meglátogassa a cselédséget, velük beszélgessen, rövid intelmei vagy katekézist adhasson nekik, vagy rövid ájtatosságot tarthasson velük. Vannak buzgó plébánosaim, akik ezt a szokást máris gyakorlatba vették, jeléül annak, hogy az keresztülvihető. 3. Gondoskodjanak arról, hogy a cselédségnek legyenek jó olvasmányai. A testi munkában kifáradt cselédek szívesen vesznek kezükbe szabad idejükben olvasmányt, amellyel lelkűket felüdítik. Úgyis olyan keveset jutnak hozzá, hogy lelkűket egy-egy felemelő gondolattal telítsék. És sajnos, a hit ellenségei olyan fáradhatatlanok, hogy eszméiket olvasmányok, újságok és könyvek útján a cselédség becsületes leikébe oltsák. Talán a Kath. Népszövetség tud idővel megint segítségünkre jönni megfelelő olvasmányokkal. 4. Neveljenek maguknak munkatársakat és világi apostolokat. Minden majorban található egy két értelmesebb és jobb érzésű, hangadó egyén, aki példájával és szavaival néha a lelkipásztornál is hathatósabban tud társainak szívéhez férkőzni. 5. Keressen a papság állandó érintkezést a major tulajdonosával, vagy vezetőjével, akár saját híve, akár más vallású. Legyen a pap hivatásánál fogva közvetítő az uraság és cselédjei közt. 6. Ha a papnak nem lenne ideje kimenni a majorban lakó híveihez, jó időben néha hívja be a major iskolás gyermekeit és az iskolában foglalkozzék velük egy-egy órát.
