Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)

3177 sz. Híveknek szóló pásztor­­levél Szent István király ünnepén fel­olvasandó. 3178. sz. Őszi bérmálásra előkészítés. Ezen a téren sok minden vár rendezésre és kiegyenlítésre. Addig is, amig ez egyön­tetűen és országos intézkedésekkel megtörténhetik, felhívom Kedveltségiek figyelmét arra, hogy, ahol lehetséges, az ellentéteket bölcs tapintattal és szeretettel iparkodjanak ki­egyenlíteni ; ahol ez nem lehetséges és ahol a magukról megfeledkezett tanítókat a köz­­ség jogos felháborodása nem akarja állásukban megtűrni s ahol a keresztény szülők­nek gyermekeik jövőjéért aggódó szeretete méltatlannak találja a tanítót arra, hogy a történtek után legdrágább kincsüket reája bízzák: az iskolaszékek jogosult panaszára meg fogom találni a módját annak, hogy az ilyen tanítóktól megszabaduljanak. A tanítókon kivül több helyen szükséges lesz esetleg az iskolaszéki tagok magatartásával is foglalkozni, mert ahol az iskolaszéki tagok között találtattak kommu­nisták, azok az iskolaszékben nem maradhatnak meg. Az iskolaszékek mandátumai többnyire amúgy is lejártak és megbízatásuk csak a háború végéig hosszabbittatott meg. Legyen gondotok arra, hogy olyanok, akik a kommunizmus mellett exponálták magukat, az iskolaszékbe be ne választassanak, vagy ha beválasztatnának, a megvá­lasztás ellen felebbezés küldessék be hozzám. Szeretett fiaim! Nagy feladat és nagy munka áll előttünk. A lezajlott nehéz időkben tanúsított magaviseletetek a legnagyobb atyai büszkeséggel töltött el engem. Nem egyszer csaltak szemembe könnyeket azon jelentések, amelyeket börtönömben a vasi és zalai papokról kaptam. Arra kérlek most Titeket, hogy az uj munkát uj erővel kezdjétek meg. A harc megedzett Titeket, tekintélyetek híveitek előtt megsokszorosodott. Sohasem szerettek Titeket annyira mint most, tehát sohasem lesz annyira könnyű és áldásdus működésetek, mint épen most. De legyetek meggyőződve, hogy az ellenségünk egy percig sem szünetel, nekünk sem szabad mostan a rémes idők elmúlását karba­­font kezekkel néznünk, hanem az uj szervezést, a reális munkát azonnal el kell kezde­nünk ! Isten áldása legyen mindnyájunk munkáján ! Felhívom Kedveltségieket, hogy a híveimnek szóló s egyidejűleg szétküldött körlevelemet Szent István első |postoli királyunk ünnepén olvassátok fel; s ugyanazon napon az ünnepi szentmise után , az egyházüldözés megszűntét és szerető főpásztorotok kiszabadulását meghálálandók, tartsatok Te Deumot. » \ Amennyiben szeptember és október hónapokra közéletünkben a rend és nyuga­lom helyreállta remélhető, a székhelyemtől könnyen megközelíthető azon plébániák hiveit, ahol már régebben volt bérmálás, a megerősítés szentségében szeretném része­síteni s ezen őszi bérmálásnál a következő plébániákat akarom elsősorban figyelembe venni: A szombathelyi esperesi kerületből : Ólad, Dozmat, Nagynarda, Csém, Vép, Bőd, Szentkirály, Táplánfa-Szentlőrinc, Vasszécseny, Kisunyom és Szentléránt. A kőszegi esperesi kerületből sorra kerülne Nagygencs és Kőszegszerdahely. Főpásztori szeretettel kérem Ntisztelendő Papjaimat, hogy evvel kapcsolatosan a szükséges intézkedéseket megtenni és netán fennforgó észrevételeiket s óhajaikat, még mielőtt a sorrendet megállapítanám, velem közölni szíveskedjenek. Répceszentgyörgy, 1919. .Nagyboldogasszony ünnepén. Szerető atyátok t JÁNOS s. k„ püspök. Martineum nyomda Szombathely. 1919—1093

Next

/
Oldalképek
Tartalom