Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
83 — Királyunk fején ragyog már az apostoli korona. Az aranyból való, de azért súlyos, nehéz korona, melynek súlyát, nehéz, gondfakasztó terhét az a fiatal homlok is bőségesen érezni fogja. Ámde a koronán ott van a kereszt, megváltásunk szent jele, az áldozatnak, az erőnek, a biztos győzelemnek legszentebb szimbóluma és záloga, amelynek ereje és hite, miként a többi apostoloknak és nagy elődöknek elméjét és szivét, úgy a mi ifjú királyunk lelkét is megvilágositani és megerősíteni fogja, hogy emelt fővel, ingadozás nélkül járhasson néüe előtt s lehessen nemzetének apostola, s mint Istennek küldöttje, fenkölt példájával a földi erények utján ötök boldogságra, a földi, elveszthető haza után az égi, örök hazába is bevezesse alattvalóit. Az egyház a koronázott király kezébe adja a kormánypálcát: az erény és igazság pálcáját, „hogy a jókat megerősítse, a gonoszokat megbüntesse, a tévelygőknek az utat mutassa, az elesetteknek segélyét nyújtsa, a kevélyeket megalázza és az alázatosokat felmagasztalja.'“*) És midőn fel van ékesítve szent István palástjával, fel van fegyverezve az ország kardjával, kezében tartja a kormány vesszőt, az ország almáját s fején i*agyog szent István koronája: trónjára vezeti őt a magyar egyház főpapja, hogy „foglalja el a királyi széket, amelyet az Isten adott neki.“ És felhangzik az egyház imája: „hogy az ö kardja által minden ellenség rohama megtörjön és az ö népe a félelm°tes idők elmúltával egyedül Istentől félni megtanuljon.“ És megáldja az egyház az uj királyt, „hogy Isten legyen neki a vértje az ellenségek ellen, sisakja a veszélyben, bölcsesége a szerencsében, pajzsa a védelemben. Adja meg az Isten, hogy népei tartsák meg neki a hűséget; nagyjai békében legyenek és kedveljék a szeretetet, tartózkodjanak a szenvedélytől, mondjanak igaz ságot és őrizzék meg az igazat, és igy ez a nép az ö uralkodása alatt a földön is a boldo gulás útját megtalálja.**) A király pedig Isten és a nemzet előtt leteszi az esküt. Megesküszik: „hogy mindazt megteszi, amit országai közjavára, dicsőségére és öregbítésére igazságosan megtehet.“ A frigy meg van kötve. A koronázás által felbonthatatlan viszony jött létre nemzet és király között, ki a koronázás pillanatában magára vette az ország minden gondját, bánatát és aggó dalmát. Elméje és szive Magyarországé, munkája és szeretete a magyar nemzeté. És e nagy, e magasztos hivatásban ki fog neki segítségére lenni ? Az a másik szív, akivel már előbb lépett felbonthatatlan viszonyba. Az a drága lélek, aki a koronázás pillanatában, e második frigykötéskor, fájdalmasan érezte, hogy királyi férjét, aki eddig csupán az övé volt, mostantól egy egész ország szeretetének kell átengednie. Az a gyöngéd uő, aki az Isten akaratából az erős férfinek is támasza és segítsége leend. Aki ott állott királyi férje oldalán az aranykoronázáskor s aki bizonyára királyi férje mellett fog állani — ha Isten úgy akarná — a töviskoronázáskor is. Hisz az ő vállát is megérintették a szent koronával. Annak terhében is tehát osztoznia kell. Azután beleül Erzsébet királynénk trónjába. Vajha e drága szív szeretőiét is örökségül kapná ! A nemzet pedig soha meg nem szűnő, törhetetlen hűséggel tartozik immár az ő koi’onás királyának. Mikor királyát védi, önmagát védelmezi. Mikor királyának szolgál, önmaga javát szolgálja. Mikor öregbíti királya dicsőségét, saját nemzeti dicsőségét gyarapítja. Mert az alkotmányos király iránt való tisztelet, a törvények iránt való engedelmesség, a munka és az áldozatok, a hazáért való önfeláldozás készsége, mikor boldoggá teszik a király uralkodását, egyúttal a nemzeti nagyság és boldogulás útjaira rakják a gránitköveket. Ez a nemzet pedig, ez az ezer éven át sokat szenvedett s ma is sok sebből vérző nemzet uj reménnyel tekint fel uj királyára s felséges hitvestársára. ‘ Feltekint lelkében határtalan bizalommal, szemében a boldogság könnyével, mert a nemzet tudja, a nemzet érzi, hogy az ő sorsa immár egybeforrott e királyi pár sorsával.
