Püspöki körlevelek 1911 (Szombathely, 1912)

ily mentő munkában való közreműködés a tanítóknak, mint hazánk ifjúsága nevelőinek erkölcsi kötelessége.

I. Hivatali elődöm az 1909. évi 78395. V. K. sz. alatt kelt és a mindennapi tankötelesek erkölcsi nevelésére vonatkozó körrendeletében élénken rámutatott arra az általános tapasztalatra, hogy a jelenlegi társadalmi viszonyok közt a létfenntartás nehézségei, de sajnos, igen gyakran a kötelessegérzet meglazulása, az élvezethajhászat és a léhaság, a szülőket nemcsak a gyermekek szeretetteljes gondozásától elvonják, de azokkal szemben sokszor durva, sőt kegyetlen bánásmódra ragadják, úgy, hogy a gyermekek nem ritkán már kisded korukban elhagyatva élnek, aminek természetes következménye, hogy nemcsak erkölcsiségük, hanem fizikai jólétük is komolyan veszélyeztetve van.

A nagy társadalmi bajnak, sőt veszedelemnek elháritására becses útmutatásokat adott hivatali elődöm a most említett körrendeletében a tanítóknak, mint akik legközelebb férhetnek a gyermekekhez, hogy növendékeikkel nemcsak a tanítás ideje alatt, hanem azon kívül is egyaránt lelkiismeretesen foglalkozzanak.

Ugyancsak hivatali elődöm az 1909. évi december hó 16-án 149,900. V. K. sz. alatt kelt körrendeletével játékoztatta már az iskolai hatóságokat mindazokról a teendőkről, amelyek a büntető törvénykönyvek módosításáról és kiegészítéséről szóló 1908. XXXVI. t.-c. (Büntető Novella Bn.) folytán a bűntettes tanköteles gyermekek és a fiatalkorúak megmentése érdekében a társadalomra és a tanítókra várnak.

II. E két körrendeletből kitetszőleg a tanítók gyermekvédelmi és patronázs tevékenysége két irányban, de egymástól nem elkülönítve, hanem egymással karöltve kell, hogy érvényesüljön. És pedig az első és legfontosabb tevékenysége a tanítóknak az iskolára esik, a másik az iskolán kívül folyik le.

A tanítónak az iskola falain belül való tevékenységére részletes utasítást ad hivatali elődöm elől említett körrendeleté, amelynek minden egyes pontjára újból a a legnyomatékosabban felhívom a tanítóság és az óvónők figyelmét.

Hogy pedig a fentemlitett törvény folytán a bűntettes gyermekek és fiatalkorúak megmentése érdekében miféle feladat hárul a tanítóságra, azt hivatali elődöm 1909. évi 149,500. V. K. sz. a. kelt rendelete részletesen leírja.

Felkérem a kir. Tanfelügyelő urat, hasson oda, hogy e rendeletet a tanítói kar minél alaposabban megismerje, hogy igy átértse a tanító a büntető novella szellemét, amely a bűntettes gyermekekkel és fiatalkorúakkal szemben azt az alapelvet iktatta törvénybe, hogy a biró mielőtt a bűncselekményt elkövetett gyermekkel és fiatalkorúval szemben intézkedik, necsak a bűncselekmény tényálladéki elemeit, hanem a gyermek s fiatalkorú egyéni, családi, társadalmi viszonyait és az eset összes körülményeit is vegye tekintetbe s a fiatalkorú értelmi és erkölcsi fejlettségi fokához, életviszonyaihoz és az eset összes többi körülményeihez képest oly intézkedést alkalmazzon, amely a fiatalkorú terhelt jövőbeli magaviseleté és erkölcsi fejlődése szempontjából kívánatosnak mutatkozik.

A most vázolt tennivalók minél sikeresebb ellátása céljából a társadalom különböző nevek alatt (pl. gyermekvédő- és patronázs-egyesületek vagy körök) több helyt egyesületeket alakított.

Felkérem a kir. Tanfelügyelő urat, hívja fel a tanítókat és óvónőket, hogy az állomáshelyükön levő, vagy ahhoz közel eső ily egyesületbe, melynek működő tagsága semmi anyagi áldozattal nem jár : lépjenek be és fejtsenek ki abban buzgó tevékenységet. Ahol pedig ily célú egyesület még nem alakult volna és a tanítói kar megokolt-