Püspöki körlevelek 1908 (Szombathely, 1909)
i VL Az elmúlt félév fontosabb eseményeit a következőkben közlöm Kedveltségtekkel: A Szentlélek Ur Isten kegyelméből 22-en tértek vissza a különböző protestáns felekezetekből Szent Egyházunk kebelébe; ezenkívül három izraelita vallásu egyén és egy felnőtt pogány vették föl, meggyőződésüket követve a keresztség szentségét. Úgy a korona-jegyzőkönyvekből, mint a hozzám érkezett egyéb jelentésekből örömmel tapasztalom, hogy Kedveltségtek a hivek lelki szükségleteihez s az újabb kor különös igényeihez képest serényen buzgólkodtak a lelkek megmentésének és az üdvösség útjára vezetésének nehéz munkájában. Midőn ezt föpásztori örömmel elismerem, egyben szeretettel kérem Kedveltségieket, hogy ne mulasszanak el semmi, eszközt, semmi alkalmat, hogy hiveinket az igazság utjain megtartsák és hitökben erősítsék. Szent-Tamáson missióújitás, Pinkafőn pedig Jézus Szent Szive tiszteletére háromnapi ájtatosság tartatott. A hitélet emelésére Vasvárott keresztut állíttatott fel a plebánia-templomban. Hiveim egyik-másik helyen nagy buzgalommal karolták fel a Szent László társulat magasztos ügyét és lelkipásztoraik buzdítására szép számmal jelentkeztek a Társulat tagjai közé. Mindazonáltal sokkal többet lehetne tenni e téren s el is várom, hogy Kedveltségtek a jelen kettős-jubileumi év folyamán minden telhetőt megtesznek a Szent Lászlótársulatnak plébániánként leendő szervezésére, annál is inkább, mivel én külön is számon fogom mindenegyes plébános, illetőleg plebánoshelyettes úrtól kérni, vájjon mit tett s minő eredménnyel a Társulat szervezésére vonatkozólag ; azért is különösen, mivel egyrészt Szentséges Atyánk iránt tartozó gyermeki kötelességeinket ez által a legkönnyebben leróhatjuk, másrészt a legnemesebb értelemben vett honfiúi érzést és az egy vallásban s egy nemzetben való összetartozandóság érzületét a legkönnyebben ápolhathatjuk és erősíthetjük híveink szivében. Hiveim áldozatkészsége szépen megnyilatkozott az elmúlt félévben is azon 14 szentmise-, ig kereszt-, 8 szobor- és egy temetőkápolna alapítványban, amely hivatalomnál bejelentetett és főpásztori jóváhagyásban részesült. A boncódföldi plébánia- és kajdi fióktemplomok építési munkálatai befejeztettek; s sámfalvai és városszalónaki templomok helyreállítási munkálatai a műemlékek orsz. bizottságának felügyelete alatt folyamatban vannak, a kiczlédi és millei-i templomoknak oltárokkal, illetőleg orgonával s egyéb szükségletekkel való fölszerelésére a hivek nagy áldozatkézséggel adakoztak. 2914. sz. Félévi események rövid vázlat«.