Püspöki körlevelek 1908 (Szombathely, 1909)
Szól ez a hívás különösen a mi korunknak, szól minekünk mindnyájunknak! Mert nem vagyunk alázatosak! Vagy mit bizonyít a mai kultúrának egész berendezkedése s a Krisztusi elvektől idegenkedése? A tudománynak önteltsége, sőt a hittudományok művelésében is a Krisztusi hit áldozatosságával annyira ellenkező, a természetes ész jogait, a tudomány szabadságát túlhajtó modernizmusnak egy némely helyütt veszedelmes megnyilatkozása és terjedése ? Bár értenék meg mindnyájan és követnék az Üdvözítőnek ma újra elhangzó hívását: íme, fölmegyünk Jeruzsálembe! Jöjjetek velem mindnyájan, tanuljatok tőlem, mert én alázatos szivü vagyok ! Tanuljanak azok is, akik eddig nem tudták megérteni az ő életéből Betlehem szegénységét; akik nem akarták megszeretni Názáret engedelmességét! Tanuljanak, akiknek nem volt elég az Isten Fiának megtestesülése titka és az isten—emberi életnek harminchárom esztendőn át megnyilatkozott alázatossága, tanuljanak itt a szenvedés iskolájában: az olajfák hegyén háromszor is felhangzott imából: Atyám, ne amit én akarok, hanem amit te akarsz, az teljesüljön! —az elfogatás és árulás, a meghurcoltatás és elitéltetés, a megostorozás és tövissel koronázás és végül a keresztrefeszités megrázó jeleneteiből — alázatossáujot! Mivel nem alázatos, azért elégedetlen, azért nem béketürö, azért lázongó a mi korunk. Erre a betegségre is van orvosság az Üdvözítő szenvedésében. Erre is vonatkozik a Megváltó Jézus hívása: Jöjjetek, tanuljatok tőlem! Mert, ha Szent Bernát szerint a szenvedés módjában az alázatosság nyilatkozik meg különösen, az az alázatosság, mely előtt elnémult az isteni Ítélet is ; mely hallgatagon tűri a reá szórt istenkáromlásokat és vádakat; melyről mintegy sírva mondja a próféta : Láttuk őt és nem volt szine; nem az volt 0, aki szépségével annyira kitűnt az emberek közül, hanem az emberek gunyja, mint valami bélpoklos és a legutolsó ember a világon, a fájdalmak férfia, akit az Isten büntetett és megalázott: — a szenvedés müvében a türelem feltűnő. Midőn ugyanis hátán kovácsoltak a bűnösök; midőn kifeszitették a keresztfán, hogy csontjait lehetett olvasni; midőn azon a várfalon, mely védte Izraelt, minden felől réseket, sebeket ütöttek ; midőn átlyukgatták kezeit és lábait: miként a bárány, melyet áldozatra visznek, nem nyitá panaszra ajkát: nem zúgolódott mennyei Atyja ellen, aki mind ezt reá mérte; nem az emberiség ellen, amelyért mindenét föláldozta; még a választott nép ellen sem, akitől annyi jótétemény fejében annyi rosszat kelle szenvednie. (Serm. de Pass.) Minő példája a türelemnek; minő iskolája a szelíd béketürésnek! De ilyeneket kellett szenvednie, hogy azt mondhassa, hogy ő szelidszivű; hogy igy szólhasson: jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik szenvedtek és tanuljatok tőlem ! Nem kell bőven fejtegetnem, nem kell bizonyítanom, hogy mennyire szüksége van a mi lelki életünknek, a mai kornak erre a példára, erre a fölséges iskolára! Mily nagy jótétemény az egyes lelkekre, az egész emberiségre, hogy évről-évre megismétlődik a felhívás : menjünk Jeruzsálembe ! Mert sokan, nagyon sokan vannak, akik szenvednek és szenvedni béketüréssel, megadással, érdemszerzően még sern tudnak ! Vessünk egy röpke pillantást a forrongó, lázongó, szenvedő lelkek világába, vagy az uj idők heteges lázban égő, türelmetlen, megadást nem ismerő társadalmába. Keresik, ajánlják, hirdetik mindenfelé az írt, az orvosságot minderre ! Megváló-
