Püspöki körlevelek 1903 (Szombathely, 1904)

— 4 — Misealapitvány tétetett 17; keresztalapitvány 13; szoboralapitvány 4; Jézus Szive ájtatosság-alapitvány 1; templomalapitvány 1. Oltárkiváltságot kértek: 12 plébá­niából. Vegyes házasság köttetett: 10. A Szentlélek Isten kegyelmének üdvös működése s e kegyelem felhasználása folytán 13 megtérés jelentetett be. Nagyon sok említésre méltó dolog történt a templomok és iskolák rendezése körül. Kiváló örömömre szolgált, hogy a főméltóságu herczeg Esterházy Miklós ur által diszesen helyreállittatott s részben újjá épitett lékai leányiskolát s vele kapcsolatos kápolnát, valamint a kőszegi szt. Domonkosrendü apáczák vezetése alatt álló iskolák mellett felépittetett uj kápolnát személyesen szentelhettem fel s adhattam át magasztos rendeltetésének. Halastón és Kamondon részint a hívek, részint kiváló jótevők bőkezűsége s ez utóbbi helyen különösen gr. Erdődy Ferencz ő excellentiájának minden dicséretet felül­múló kegyessége lehetővé tette, hogy az ottani templomok egészen helyreállittattak s az illető kér. esperes urak által felszenteltettek. Mindezen nagylelkű adományokért s jótéteményekért főpásztori köszönetemet és elismerésemet fejezem ki. 2. sz. Beérkezett adományok. Kimutatás az 1902. év november hó végéig az egyházmegyei Hivatalhoz külön­féle kegyektes czélokra befolyt és rendeltetésük helyére elküldött adományokról. Hivatkozással igo2. évi I. számú körlevél 168. sz. a. foglalt közlésre újból figyel­meztetem Kedveltségteket, hogy a Péterfillérekre, missió s egyéb jámbor czélokra befolyt adományokat évenkint legkésőbb november hó végéig az egyházmegyei Hivatalhoz beküldjék. Péterfillérek az 1902. évben. kor. kor. 23. Zala-Egerszeg............................... • • 36' — Mélt. és ft. dr. István Vilmos püsp. ur 200*--24. Rőth....................................... • ■ USD Főt . vasvár-szombathelyi székeskápt. 200’ — 25. Vasvár.................................. . . IOO’ — I. Németh Béla p. ü. titkár . . . . 72- -26. Zala-Erdőd.............................. . . 8-78 2. Sombathelyi pleb. hívei . . . . 37'-27. Egyházas-Hetyei hívek . . . . . 22-74 3-Vizlendva....................................... 2' — 28. Tóth Sándor esp.-pleb. . . . . 10 —-4-Mártonhely .................................. 20'—-29. Német-Szt.-Mihály......................... • • 7'°3 5-Eredics Ferenczné..................................... 20' — 30. Vas-Kethely..................................... • • 5'28 6. V.-Szalónaki hívek............................... ró-— 31. Felső-Rőnök..................................... ■ • 5'8o 7-Növendékpapság ..................................... 10' -32. Pinka-Miske..................................... • • 9' 8. Sz. Domonkos-rendiek templomá-33. Strém ....................................................... . . 24-— ban a hívek.................................. 10*10 34. Kőszeg....................................................... • 63,-9-Rába-Szt.-Mihály.......................... 3°' — 35. Ölbő ...................................... . . 12' — IO. Körmend....................................................... 2Ó‘40 36. Kemenes-Högyész........................ . . 4-10 XI. Óbéri plébános.............................. 8-— 37. Karakói pleb......................................... . . 2- — 12. Niczk............................................... TI' — 38. Gércze................................................. . . 12' — x3-Bőd......................................................................... 16-56 39. Pávdy Gáspár pleb....................... . . I — 14. Tömörd........................................... 10-02 40. Eberhardt József ..... . . I’ — i5-Alsó-Lendva................................................. i8-— 41. Hantó István.......................... . . 2*-16. Jobbágyi ........................................................ 8--42. Füzy István..................................... i- — x7-Szécsi-Sziget.................................. 24--43. Schiefer István............................... ■ • 4' 18. Német-Szt.-Grót.......................... 2110 44. Lelovits Gyula............................... • • 4'-­x9-N.-Sároslak.................................. 6-— 45. Nemeskövi J............................ . . I*---20. Bánok-Szt.-György..................... 7’20 46. Schlamadinger R. esp. . . • • 11-57 21. Vizlendva....................................... 20* — 47. Oladi pleb. hívek................. . . 6-— 22. Nagy falu ....................................... 30---48. Rácz Ferencz oladi plebh. . . . 2* —

Next

/
Oldalképek
Tartalom