Püspöki körlevelek 1900 (Szombathely, 1901)

VII Néhány nap múlva évfordulója leszen ama gyászos eseménynek, mely kedves magyar hazánk minden polgárát a legmélyebb fájdalommal és a legőszintébb részvéttel töltötte el, mert akkor vesztettük el hőn szeretett édes anyját nemzetünknek, koronás apostoli királyunk hű élettársát. A vallásos és hazafias kegyelet azt kívánja a nemzettől, hogy e napra való emlékezés évenkint előforduló alkalmával ngyanazt tegye, amit tett annak a gyászos eseménynek közvetetlen hatása alatt. Azért elrendelem, hogy felséges királynénk halálának évfordulója alkalmából, folyó évi szeptember hó io-én, mint a székesegyházban ez történni fog, az egyház­megye összes plébániai és szerzetesi templomaiban az elhunyt királyné lelke üdvéért ün­nepélyes gyászmise mondassák, melyre a hatóságok, katonaság, intézetek és egyesüle­tek eleve meghívandók. Egyúttal azon magasztos czél érdekében, mely a királyné emlékéhez kapcsoltan törekszik megvalósításra, megengedem és illetve elrendelem, hogy úgy a Requiem nap­ján, mint különösen az azt megelőző vasárnapon, a fővárosban építeni szándékolt Örök­­imádás templomára gyűjtés rendeztessék az istenitisztelet alkalmával. A nt. lelkész urak Kisasszony napján a szószékről figyelmeztessék híveiket a gyászistenitiszteletre és buz­dítsák őket, hogy az idei sanyarú év daczára is, szivesen járuljanak szeretet-filléreikkel azon szent és kegyeletes mű létesítéséhez, mely legméltóbban fogja megőrizni, hirdetni emlékét Erzsébet királynénak. A begyült pénzt szíveskedjenek a központi bizottság által felkért megbízotthoz, főtisztelendő Illés Ferencz kanonok úrhoz közvetlenül, vagy pedig az egyházmegyei Hivatalhoz beterjeszteni. 2103. sz. Istenben bold. Erzsébet királyné halá­lának évfordulója alkalmából gyászisteni­­tisztelet és gyűjtés rendeltetik el az Örök­­imádás templomára. Justae laetitiae causa misero licet tempore, catholicis universis prope adest. Sci­licet haud multo post vicesimus quintus, Deo favente, incepturus est annus, ex quo Leo XIII. summum pontificatum, tot vicibus asperum tanta gloria nobilem, primum inivit. Faustis solemniis agendis, auspice et moderatore E.mo Viro Petro Respighi Urbis Vicario, appositus Romae constitutus est Comitatus ; una in illum coalescentibus Con­silio catholicorum virorum coetibus per Italiam convocandis, Societate Romana prin­cipe rei catholicae provehendae et Comitatu solemnibus honoribus Christo Redemptori novo ineunte saeculo habendis. Recens autem constitutus Comitatus reliquas catholi-2104. sz. Comitatus Pontificio Iubilaeo Leonis XIII celebrando.

Next

/
Oldalképek
Tartalom