Püspöki körlevelek 1900 (Szombathely, 1901)
2 kori gyónásainak és egyéb ájtatosságának felajánlása, a mint ez a gondosan vezetett jegyzeteiből kitűnik ; napi munkáiról ugyanis önönmagának pontosan beszámolni szokott. Imádságainak és ájtatossági ténykedéseinek megfelelőek voltak szeretetének külső gyakorlásai is: a résztvevő szeretet előzékenysége által akarta ő helyes útra téríteni az eltévelyedetteket, és gyógyítani a bűnösöket ; a szigort ritkán alkalmazta, talán azért is, mivel ha nagy ritkán alkalmazta, akkor csak nehezen tudott felejteni, a mi viszont abban leli magyarázatát, hogy sokan visszaéltek nagy jóságával. Fölemlitsem-e azt, mily nagy mérvben gyakorolta az irgalmasság testi cselekedeteit ? De hisz erről úgy papjai, valamint a világiak is eléggé tanúskodtak ! Jó cselekedeteit titkolta : nem akarta itt az emberek dicséretét; jutalmát Jézustól várta, kinek nevében és dicsőségére végzett mindent. Papjainak és papjaiért élt, jó papjait, amennyiben egészségi állapota engedte, mindenkor szívesen látta maga körül, fesztelenül társalgóit velük, jó tanácscsal szolgált nekik, munkálkodásaikban segítette és szükségeikben támogatta őket, vigasztalás nélkül senki sem távozott tőle. Szeme fényét mégis kispapjai, az egyházmegye jövendő munkásai képezték : ismerte mindegyik klerikusát nemcsak névszerint; hanem ismerte tehetségeiket, szorgalmukat, jó tulajdonságaikat és gyengéiket. Takarékos volt az általa kitűzött jótékony czélok javára, önönmaga semmiféle fényűzést nem engedett meg magának, sőt mondhatni feltűnően egyszerű és számitó életet élt ; de ha papnöveldéjéről volt szó. ennek czéljaira ezreket is bőkezűen adományozott. Jókedvűen gyűjtögetett a Szombathelyen épitendett apáczazárdára is ; és szívből örült, hogy már-már hozzákezdhet a felállításához, a midőn az erre szánt ezreket a más oldalról felmerült kiáltó szükségletek nyelték el. A halála előtti utolsó két hétben agybántalmai megfosztották őt a helyes gondolkodástól is : igy történt, hogy egész püspökségi idejében az apáczazárdára gyűjtött készpénzét e czélra nem adhatta át és a zárdára szánt összeg is most a hagyatéki tömegéhez csatoltatott. De miért is sorolom fel ezen jellemvonásokat, a melyek az Istenben boldogult püspökünk életének beható megfigyelésének eredményei ? Talán a reája vonatkozó emlékiratokat avagy a felőle elmondott emlékbeszédeket óhajtom kiegészíteni ? Vagy talán az elszigetelt életmódja daczára is minden oldalról oly nagy mérvben megnyilalkozott részvétet óhajtom fokozni? Nincs más czélom ezzel, minthogy hivatalos működését és magán életét kellő megvilágításba helyezzem az egyházmegye papsága előtt és őt utánzandó mintaképül állitsam mindnyájunk szemei elé. Tanuljuk el tőle mindjárt első sorban a szilárd hitet és a feltétlen bizalmat Isten iránt. Bizalommal közöljük a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelenlevő Jézussal mi is minden dolgainkat, éljünk tanácsaival, nála keressünk erőt és támogatást. Imádkozzunk egymásért és a gondjainkra bízott hívekért; a szent mise, napi officium és egyéb ájtatossági gyakorlataink mindannyi találkozási pontjaink legyenek, hol együttesen emelkedjünk Istenhez és mindnyájunk számára merítsünk a kegyelmek kiapadhatatlan tárházából. Fizessük vissza jó püspökünknek is, a mit nekünk oly szívesen előlegezett, foglaljuk őt közösen imáinkba ! Szeressük egymást oly benső szeretettel, a minővel ő szeretett minket ; segitsünk megszorult felebarátainkon és első paptársainkon az ő példája szerint még azon áron is, ha mindjárt ez csak a mi kényelmünk rovására történhetik is meg ! így őrizzük állandóan meg az ő becses emlékét, ha jó cselekedeteink mintáját tőle kölcsönözzük. Avassuk fel őt tetteink bizalmas bírálójává és kérdezzük magunktól : mit szólna ezen vagy azon cselekedeteinkhez a jó püspök, ha ezeket vele közölhetnők ; mit tett volna ő ezen vagy azon körülmények közt ? Ilyképen azután nem e körlevél hangja lesz az utolsó, mely felőle hozzánk szól ; hanem állandóan köztünk fog élni, lelkileg kormányozni fog minket, vele egyesülni fogunk a jóban itt, és adja Isten, egyesülhessünk ott is elválaszthatatlanul Isten dicsőítésére az örök boldogságban ! Miklós János nyugalm. kemenes-mihályfai plebánoshelyettes f. évi augusztus 2-án és Molnár János nyug. szerdahelvi plebánoshelyettes aug. hó g-én az Urban elhunytak. A köteles két szent mise elmondásán fölül is emlékezzenek meg az elhunytakról ájtatos imáik- és mementoikban.
