Püspöki körlevelek 1899 (Szombathely, 1900)
< — lex Christi est: ideoque via homini Christus, via item Ecclesia: ille per se et natura sua; haec, mandato munere et communicatione potestatis. Ob eam rem quicumque ad salutem contendere seorsum ah Ecclesia velint, falluntur errore viae, frustraque contendunt. Quae autem privatorum hominum, eadem fere est caussa imperiorum: haec enim ipsa in exitus perniciosos incurrere necesse est, si digrediantur de via. Humanae procreator idemque redemptor naturae, Filius Dei, rex et dominus est orbis terrarum, potestatemque summam in homines obtinet cum singulos, tum iure sociatos. Dedit ei potestatem et honorem, et regnum: et omnes populi, tribus et linguae ipsi servient.'. Ego autem constitutus sum rex ab eo .. . Dabo tibi gentes haercditatem tuam et possessionem tuam terminos terrae1 2. Debet ergo in convictu humano et societate lex valere Christi, ita ut non privatae tantum ea sit, sed et publicae dux et magistra vitae. Quoniamque id ita est provisum et constitutum divinitus, nec repugnare quisquam impune potest, idcirco male consulitur rei publicae ubicumque instituta Christiana non eo, quo debent, habeantur loco. Amoto lesu, destituitur sibi humana ratio, maximo orbata praesidio et lumine: tum ipsa facile obscuratur notio caussae, quae caussa, Deo auctore, genuit communem societatem, quaeque in hoc consistit maxime ut, civili coniunctione adiutrice, consequantur cives naturale bonum, sed prorsus summo illi, quod supra naturam est. perfeetissimoque et perpetuo bono convenienter. Occupatis rerum confusione mentibus, ingrediuntur itinere devio tam qui parent, quam qui imperant: abest enim quod tuto sequantur, et in quo consistant. Quo pacto miserum et calamitosum aberrare de via, simillime deserere veritatem. Prima autem et absoluta et essentialis veritas Christus est, utpote Verbum Dei, consubstantiale et coaeternum Patri, unum ipse et Pater. Ego sum via, et veritas. Itaque, si verum quaeritur, pareat primum omnium lesu Christo, in eiusque magisterio secura conquiescat hnmana ratio, propterea quod Christi voce loqt itur ipsa veritas. — Innumerabilia genera sunt, in quibus humani facultas ingenii, velut in uberrimo campo et quidem suo, investigando contemplandoque, libere excurrat, idque non solum concedente, sed plane postulante natura. Illud nefas et contra naturam, contineri mentem nolle finibus suis, abiectáque modestia debita, Christi docentis aspernari auctoritatem. Doctrina ea, unde nostra omnium pendet salus, fere de Deo est rebusque divinissimis: neque sapientia hominis cuiusquam peperit eam, sed Filius Dei ipso ab Patre suo totam hausit atque accepit: Verba quae dedisti mihi, dedi eis3. Idcirco plura necessario complectitur, non quae rationi dissentiant, id enim 1 Danid. VII, 14. 2 Ps. II. 3 Io. XVII, 8-yat; és a lei titeket megvet, engem vet meg1. Ép azért Krisztus törvényét sehol másutt, hanem az Egyházban kell keresni: és ha útja az embernek Krisztus, útja akkor az Egyház is ; amaz önmagában, lényégé szerint, ez hivatásánál fogva s a vele közölt hatalom által. Azért a ki az Egyháztól elválva keresi az üdvösséget, az útvesztőben jár s erejét képtelen munkában emészti. És a mi az egyes ember sorsa, ugyanaz sorsuk az államoknak is: romlásba indulnak szükségképen, mihelyt letérnek az u'ról. Az emberi természet alkotója és megváltója, az Isten Fia, az egész világ ura s királya, parancsol nem csak az egyes embernek, de az egyes emberekből alakult társadalomnak is. Hatalmat ada neki és tisztességet és országot, hogy minden népek, nemzetségek és nyelvűéi!, szolgáljanak neki.“ Én pedig királylyá rendeltettem tőle . . . Neked adom a pogányoleat örökségül és birtokai a föld határait,3 Kell tehát, hogy éljen az emberi társadalomban a krisztusi törvény, még pedig úgy, hogy ne csak a magánéletnek, de a közéletnek is legyen irányítója, tanító mestere. S miután Isten rendezte és rendelte ezt igy s igy ennek büntetlenül senki sem törhet ellene, azért nagyon elhibázott az az állemszervezet, a melyben a keresztény intézmények nem foglalják azt a helyet, a mely azokat megilleti. Ha Jézustól elszakad, tehetetlenül magára marad az emberi ész. megfosztva világosságától s legerősebb támaszától: s akkor azután könnyen elhomályosul annak a létesítő oknak az ismerete is, a mely az embereket Isten rendeléséből társadalommá egyesítette s a mely tokép abban áll, hogy az emberek a polgári egyesülés által elérjék a természetes boldogságot, mindazonáltal úgy, hogy az a természetfeletti legfőbb boldogsággal tökéletes összhangban legyen. Összezavarva a fogalmakat, tévútra kerülnek úgy azok, a kik parancsolnak, mint azok, a kik engedelmeskednek ; mert nincs, a mit bizton követhessenek s a miben megállapodhatnának. Mint a ki utjaveszetten sivatagba tévedt: a nyomornak, veszedelemnek indul neki mindaz, a ki az igazságot elhagyja. S a legelső, a legfő. a megtestesült igazság maga: a Krisztus, a ki az Isten Igéje, a ki örökkévaló, miként örök az Atya, a kivel egy lényegtt az, a ki egy az Atyával. Én vagyok az ut és az igazság. A ki tehát az igazságot keresi, mindenek előtt vesse alá értelmét Jézus Krisztusnak s azután bizton megnyugodhatik abban, a mit az tanít, a ki maga az igazság. Tág a tere az emberi kutatásnak, a hol a végtelen sokféleségben kínálkozó jelenségek közt kedvére vizsgálódhatik az elme, a mi nincs is ellenére, sőt egyenesen követelménye a maga természetének. De az természetellenes, az bűn, ha az ész át akarja hágni kiszabott határát s a köteles szerénységet eldobva magától, megveti a tanító Krisztus tekintélyét. Az a tan, a melytől mindnyájunk üdvössége függ, Istenről szól nagyrészben s isteni dolgokról; nem is emberi elméből született: az Isten Fia az Atyából merítette azt, tőle kapta minden egyes igazságát. Az igéket, melyeket nekem 1 Luk. X, 16. 2 Dániel VII, 14. 3 II. Zsolt.
