Püspöki körlevelek 1895 (Szombathely, 1896)

hivatásának ismeri. A Társulat igazgató választmányának a megindítandó tanügyi lap érdekében a nmlt. püspöki Karhoz intézett előterjesztése helyesléssel fogadtatván, a Tár­sulat a tervezett tanügyi lapot „Népnevelő“ czim alatt 1895. év elejével tényleg meg­­inditotta. Intézkedésemmel lehetővé tettem azt, hogy ezen lap egyházmegyém valamennyi r. k. elemi iskolájának díjmentesen megküldetik. Midőn ezen lapot nt. papságom, az egyházmegyémben tanitók és tanintézetek különös figyelmébe és pártolásába ajánlom, egyúttal elrendelem, hogy a főhatóságom alá tartozó összes népiskolai intézetek díjazással járó közléseiket: pályázatokat, hirde­téseket és más efféléket ezentúl a nevezett lapba, mint a magyarországi latin- és görög szertartásu kath. népoktatási intézetek hivatalos lapjába, a „Népnevelő“ kiadóhivatalához (Budapest, Királyi Fed utcza 13.) küldjék be. Pallini Báró Inkey Imre, cs. és kir. kamarás, pétervári nagykövetségi Attaché Ő Méltóságának, ősi leszármazása beigazolása czéljából a következő okmányokra volna sürgős szüksége: 1. Ősatyja és ősanyja (abavus et abavia): Jeszenovai Jeszenovszky Sámuel és Julianna, született Szeleczky de Szelecz, keresztleveleire, kik a kéznél. levő esketési bi­zonyítvány tanúsága szerint 1745. évi november hó 21-én, Budapesten léptek házas­ságra. 2. Dédatyjának (atavus): Forintosházi Forintos János keresztlevelére, aki a kéznél levő halotti bizonyítvány szerint, Salomvárott, 1771. évi april hó 13-án 42 éves korában halálozott el. Fentnevezett báró ur a kérdéses anyakönyvi adatoknak felkutatását megha­talmazott ügyvédje utján kérelmezvén nálam, felhívom mindazon egyházmegyémben plébános urakat, kiknek plébániai anyakönyvei a 18-ik század első feléig felérnek, hogy a kérdéses adatok után kutatni és ennek eredményéről hozzám egy hónap tartama alatt, jelentést tenni szíveskedjenek. Megjegyzem még, hogy a báró ur a kérdéses három anyakönyvi adat meg­találójának külön-külön egyszáz forint tiszteletdijat biztosit. Irodadij czimén az 1894. évre plébániánként 2 frt állapíttatott meg, amely összeget a nt. esperes urak kerületükben beszedni és legkésőbb márczius hő végéig egy­házmegyei hivatalomhoz beküldeni szíveskedjenek. Az egyházhatósági jóváhagyást nyert Pusztai-féle vend-magyar imádságos- és énekes könyv, a Szent-István-Társulat által 2000 példányban kiadatván, felhívom Ked­veltségieket, hogy ezen imakönyvet a vend ajkú hívek közt buzgón terjeszteni szíves­kedjenek. A Budapesti kath. Kör egyik kiváló tagja, dr. Csillag Gyula ur, a budapesti tud. egyetem rk. tanára legközelebb egy becses művet adott ki „Az iszákosság korlátozásárólmelyben e nagyfontosságu kérdést úgy ethikai, mint nemzetgaz­dasági szempontból tárgyalja, kimutatván azon rettenetes pusztításokat, melyeket e betegség úgy a vallás-erkölcsi téren, mint a gazdasági téren is okozni szokott s meg-252. sz. Pallini Báró Inkey Imre ősei keresz­telési anya­könyveinek felkutatását kéri. 253. sz. Irodadij kiszabatik. 254. SZ. Munkák ajánl tatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom