Püspöki körlevelek 1890 (Szombathely, 1891)
w i II. A szombathelyi egyházmegye Kriszbaii Kedves Híveinek Istentől áldást és iid letet! E földi életet a szentirás nyomán vándanak és zarándoklásnak szoktuk nevezni ; és igen helyesen nevezzük igy, rm mi itt csakugyan „jövevények és zarándokok vagyunk, miként atyáink mindnyájan; núnk mint az árnyék a földön, és semmi maradásunk nincsen itt.11, (V. ö. Zsolt. 38,-rés Krön. I. 29, 15.) Születünk, hogy meghaljunk ; életünk pedig vajmi rövid és ilandó ! . . . Valóban, ha komolyan gondolkodunk, be kell látnunk, hogy, miui e földi élet rövid és múlandó, Isten képére teremtett lelkünk pedig halhatatlan örökkétartó mint maga az Isten, e rövid és véges földi élet nem lehet a mi végeink, és igy igazat kell adnunk sz. Pál apostol szavainak ; „Nincs itt maradandl rosunk, . . . hanem jövendőt keresünk.“ (Zsid. 13, 14.) Ez élet csak átmeneti iéőak, és a jóságos Isten csak azért helyezett e földre, hogy itt, mintegy előkészület skolában, tanuljuk Istent, a mi Teremtőnket, Megváltónkat és Megszentelőnket ngismerni, tisztelni, szeretni, Neki szolgáljunk és, ha a halál véget vet zarándoklásumak, Istennél és Istennel örökre üdvözüljünk. Ez a mi rendeltetésünk; ez a mi végczélk; és ez már méltó Istenhez, mint a végtelen bölcseségü Teremtőhöz és a mi lepbb Atyánkhoz; de méltó egyszersmind a mi észszel és szabad akarattal földiszitt halhatatlan lelkünkhez is ! . . Vándorok vagyunk tehát e földi életben de vándorlásunk czélja az örök boldogság ! De miként a vándor, ha nem ügyel útjáin az ösvényjelzőkre és figyelmen kívül hagyja az irányzó utmutató-táblákat, Innyen irányt veszt, ismeretlen utakra téved és czéltalanul bolyong ide-s-tova ; jy mi is e földi zarándoklásunk alatt, ha szemelől tévesztjük végczélunkat, azaz ; holtunk után elnyerendő örök boldogságot, úgy a testi vágyak, a világ csábit;ai s a gonosz szellem incselkedései vajmi könnyen leterelnek a józanság, erénysség és az annak megfelelő örök üdvösség igaz útjáról, melyről maga az Üdvözítesz. Máténál (7, 14-) azt állítja, hogy „keskeny az és kevesen vannak, kik azt meg tailják;“ azért a mi szeretetteljes, ! /
