Püspöki körlevelek 1888 (Szombathely, 1889)
3 hetséges az érzéki csalódás ; de a keresztény katholika hit dolgában a legcsekélyebb csalódás is mint csalás az Istenre háramlanék vissza ; amit pedig még gondolni is nemcsak Istenkáromlás, de egyszersmind lerontása az istenség eszméjének ; ugyanis, mily Isten volna az, ki az üdvösség kérdésében az embert még meg is csalhatná ! Ez alapon mondhatta csak és mondta is szent Pál ama nagy horderejű szavakat : „Ha az angyal mennyből hirdetne is nektek valamit azon kívül, mit nektek hirdettünk, átok alatt legyen. (Galat, i, 8.) E hitet azonban, Kedvesim, nem elég csak lélekben elfogadni, vagyis csak szivvel hinni azt, a mit az Atya Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott és anyaszentegyháza által elénk ad ; hanem hitünket szóval is meg kell vallanunk, sőt, hogy hitünk élő legyen, cselekedeteinkkel is kell azt tanúsítanunk ; mert az irás szavakint : „ Valamint a test lélek nélkül holt, úgy a hit is cselekedetek nélkül meg van halva (Szt.-Jakab lev. 2, 26.) azért mondja szent Jakab apostol : „Mit használ, atyámfiai, ha valaki mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek, vájjon a hit üdvőzitheti-e 'ót P Szt. Jakab lev. 2, 14.) Nem az üdvözit minket, hogy katholikusoknak születtünk, / hanem ha hitünk törvényei szerint élünk. Es ezt szt. Jakab magától az üdvözítő Jézustól tanulta, ki a hitnek szóvali bevallását sem tartja az üdvösségre elégségesnek, hanem határozottan cselekedeteket követel, midőn tanítványaihoz Így szól : „Nem minden, aki mondja nekem : Uram, Uram, megyen be a mennyeknek országába, hanem aki Atyám akaratját cselekszi, az megyen be mennyeknek országába. (Szt. Máté 7. 21.) Ez, Kedvesim, világosan van mondva, ezt mindenki megértheti ! Midőn tehát szent Pál a romaiakhoz azt írja : „Az igaz hitből él(1, 17,) azt érti, hogy csak az igazulhat meg, a ki a hitnek parancsait teljesíti ; mert „Nem a tőrvény hallgatói igazak az Istennél, hanem a tőrvény cselekvői igazulnak meg.“ (Róm. 2, 13.) Ezekből világosan láthatjátok, Kedvesim, hogy hinni magában véve nem elég az üdvösségre ; hanem kötelességünk egyszersmind szent hitünk parancsai szerint élni is. Vessünk most már egy pillantást minmagunkra és lássuk, olyan-e a mi életünk, a minőnek követeli azt szent hitünk ? Mi itt'mindnyájan római keresztény katholikusok vagyunk ; de kérdés, emelkedett-e valaha szivünkből hálafohász az Istenhez, hogy atyai jóságánál fogva minket minden érdemünk nélkül a katholika hitben engedett születnünk ? Szent Ágoston szerint nincs nagyobb gazdagság, nincs értékesebb kincs, nincs semmi e világon, mi a katholika hittel fölérne; (De verb. Dom.) vájjon igyérezünk-e mi is ? Többre becsüljük-e szent hitünket holmi ideiglenes anyagi érdeknél és nem gondolkodunk-e úgy, hogy minden vallást egyenlően jónak tartunk ; holott világosan meg van írva : „Egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség.“ (Efez. 4, 5. ) . . . Nincsenek-e köztünk, Kedvesim, olyan szülök, kik megfeledkezvén az Ur Jézus szavairól : „A ki nincs velem, az ellenem van, és a ki nem gyűjt velem, az szétszór(Luk. 11, 23.) igen könnyen beleegyeznek gyermekeiknek más vallásuakkal való házasságába ? Én az ily vétkes könnyelmüségü szülőknek nem hiszem el, hogy hitöket becsülik és vallásukat szeretik ; mert legnagyobb kincsöket, édes gyermeköket a hithagyás veszélyének teszik ki .... Vagy beszélhet e oly szülő hitének becsüléséről, ki gyermekeinek vallásos nevelését teljesen elhanyagolja, kinek legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a családban keresztény fegyelem uralkodjék és háznépe vasár- és ünnepnapon templomba járjon, predikácziót
