Püspöki körlevelek 1883 (Szombathely, 1884)

2 4 A) Első kérdés : Pártolandók-e ezen alapok ? Sem szellemi, sem erkölcsi, sem pedig anyagi pártolásuk nem mutatkozik tanácsos­nak a fentebbi okok mellett azért sem, mert 1- ször tény az, hogy már eddig is két ezren felül van azon katholikus intézeti ta­nítók száma, kik ezen alapoknak tagjaivá lettek. Jóllehet pedig ennek folytán csak tandi­jakban, hivatalos kimutatás szerint, ez évben 1774 frt 25 kr folyt be, más adományokban évi 500 forint katholikus pénz folyik be tényleg az alapokba : mégis a tagok többségét ké­pező katholikus felekezeti iskolák tanítói teljesen háttérbe vannak szorítva a kezelésnél és mivel a 60-as kezelő bizottságba egyetlen katholikus intézeti tanító sincs beválasztva, ka­tholikus tanítók a segélypénzek és ösztöndíjak kiosztásánál is természetszerűen rövidséget fog­nak szenvedni ; — de katholikus tanítóink anyagi érdekeinek ily méltánytalan mellőzésénél sokkal nagyobb bajnak tűnik fel az, hogy 2- szor ezen alapok kezelése és a dijak kiosztása által a felekezetnélküli iskolafér­fiak a vidék tanítóival szemben épen nem kívánatos tekintélyre tesznek szert és oly vezér­szerepet kezdenek vinni katholikus tanítóink közt is immár, mely méltán azon aggodalmat képes fölkelteni, hogy a mi tanítóink között is a féktelenség azon szelleme elhatalmaskodik, mely amazok részéről a magas minisztérium tanhatósági működését sokban megnehezítette, de ha már a kormánynyal szemben is oly térre vezették ez alapok kezelői a tanítókat, mely nagyon kényelmetlenné vált azon intéző körökre is, melyeknek kezében összpontosul a vég­rehajtói és kormányzási hatalom s most a kormány évi 1500 írttal gyarapítja ezen alapot, csakhogy több befolyást nyerjen annak kezelésére s minden lehetőt megtesz a végre, hogy annak kezelését a ministerialis vezetés alatt álló országos tanítói gyűlés körébe terelje. — Ezen alapok még több aggodalmat kelthetnek, ha velők szemben katholikus iskoláink érde­keit latolgatjuk. 3- szor. Az anyagi és erkölcsi érdekeK közt levő szoros összeköttetésnél, még in­kább pedig az embereknek velők született gyarlóságánál fogva joggal lehet tartani attól, hogy tanitóink törekvései azon iránynak szolgálatjába állandanak, mely a felekezetlenségben nem­csak kifejezésre, hanem azon alap részéről jutalomra is talál. — Már pedig mi sem állhat annyira érdekünkben, mint ezt lehetőleg megakadályozni : oda törekedni, hogy saját felein­ket saját zászlóink alá tömöritsük s katholikus érzületük fentartása által bennök oly erőt biztosítsunk az egyháznak, mely számarányánál fogva is a helyes számításból ki nem felejt­hető fontos tényezőt képez ügyünk szolgálatában ; de 4- szer az Eötvös alapnak ilyetén káros kihatása nem csak nem szűnnék meg, ha­nem még inkább fokozódnék az esetre, ha sikerülne (mire pedig alapos kilátás vagyon) ezen alapnak kezelését az országos tanítói gyűlés körébe vonni, mert ezáltal nemcsak az országos tanítói gyűlések nyernének nagyobb tekintélyt, hanem az iskolaügyi felekezetnélküliség ereje is gyarapodnék, amiért is teljesen indokolt azon aggodalmunk, hogy a hatalomnak kedve­zéseiben különben is részesülő ezen felekezetnélküliség már a közel jövőben oly tulysulyra vergődhetik, melylyel mig saját terjeszkedését mindenütt előmozdíthatja, a mienket nemcsak könnyen akadályozhatja, hanem saját körünkben való üdvös működésűnk hatályosságát is zsibbaszthatja. Nem állítjuk mi, hogy az Eötvös-alap ösztöndíjainak s segélypénzeinek kiosz­tásában az országos tanítói gyűlés ezen alapok létesítőinek példáját követni fogná, sőt ellen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom