Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola - Gyakorló Iskola tanártestületi értekezletek, 1939-1943, Szeged
1941. március 28.
o O n "s *- fv~\ a fonást, szövést, szinezési eljárásokat /nyomást/, a csinosító és hamisító eljárásokat. Anyagismereteket adhatunk egy szövődé, vagy szövőgyár megtekintése alkalmával. A gépvarrást nemcsak meg kell tanulni, hanem meg kell érteniük, hogy miképen jön létre az Öltés. Ha megértette a gép szerkezetét, jobb an fog menni a. Varrás, A varrógépet meg lehet ismerni a gyár által kiadott szerkezeti rajzokból is. Állítólag filmre vették a gép mozgását, de sajnos még mindigpem szerepel az oktató filmek között. Erre a célra alkalmas egy kis kézzel hajtható gép, amelyen ugyancsak felső széű- van és alul láncöltést képez, de a mozgást és a szerkezetet igen jól mutatja. Anna Bolzano a gépvarrást a lokomotív mozgásához hasonlítja: hosszan előre, kissé hátra. Ezt ütemezésre gyakorltatja. öltéseket énekszó mellett himeztet. A Margitöltést úgy tanítja, hogy minden gyaermek szorosan egymás mellé áll, kezet nyújtanak minden másodiknak. Ha a gyermekek széthúzódnak, az öltés hosszan nyújtott lesz. A szemléltetés 111 en módja kissé‘túlzott és gyermekes ezen a fokon, de érdekes és érdemes rajta gondolkozni, mert a helyes szeniéitetésLagyón nagyon megkönnyíti a munkánkat." n/ Sztrokay Mária, a rajz és női kézimunka tanárának a hozzászólása: "Szemléltetés a ra jztanitás kezdete és vége. Kezdjük a szemléltetést az ábrázolásra szánt tárgy beállításával, végezzük az elkészült rajzók bíráló áttekintésével. E két határ között a szemléltetések egész sorozata kiséri rajztanitásunkat, amelyek folytatólagosan egymásba és magába a rajzolási tevékenységbe kapcsolódnak. Rajzbeli feladatainkat sokféleségük mellett is a végső célnak rendeljük alá: fejlszesztjük művészi, magyaros Ízlésüket, gyakoroltatjuk a EEBmet a szép felismerésére, a kezet a megismert szép visszaadására. Sokféle feladatafajtánk természetének megfelelően más és más a szemléltetésünk tárgya, célja, az egész folyamat mikéntje. Nagyméretű sikmintáink tárgya magyar disztiő elem, vagy olyan használati tárgy, amely süniek tekinthető, amelynek harmadik kiterjedése elenyészően csekély. Szemléltetésül nagyméretű fali minták, táblai nagyméretű rajzok szolgálnak. Nagyobb méretű teremben több mintát függesztünk fel, hogy az oldalt ülőknél a torz rajzot elkerüljük. E mintáink a maguk nemében, a maguk fokozaton mindigszépek, alakban, színben harmonikusak és mindig magyarosak. Vonalvezetési, foltfestési gyakorlataink ügyességi problémák, Itt mozdulatokat mutatunk be, a kéz helyzetét, az Írón, az ecset IjGbOílüiLAU MtOíti- j (. . U3VÉJ-TÁK