Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola - Gyakorló Iskola tanártestületi értekezletek, 1929-1934, Szeged

1930. szeptember 4.

szony áll fenn,hiszen a gyakorló iskolának az a feladata,hogy a hall­gató a főiskolán hallott pedagógiai elméletet itt a gyakorló iskolában a valóságban szemlélhesse „Miután pedig csak annak a pedagógiai elméleti­nek van komoly értéke,mely a gyakorlatba át is ültethető magától adódik a pedagógiai tanszéknek és a gyakorló iskolának szoros viszonya.Ebből az alkalomból arra kérem igen tisztelt tanár urat.méltóztassék gyakor­ló iskolánkat ugyanolyan szeretetébe fogadni.ahogy azt kiváló elődje dr„Mester János tanár ur tette és kérjük nehéz feladatunkhoz értékes támogatását. Üdvözlöm az újabban iskolánkhoz beosztott vitéz Török Imre tanár urat.kérem illeszkedjék bele,ebbe a szép együttesbe.amely itt Szegeden a polgári iskolai gyakorlati tanárképzés szolgálatába áll. Kivánom.hogy körünkben jól érezze magát. 1. Mindenekelőtt egy szomorú bejelentést kell tennem.A szünidő folyamán augusztus 3-án meghalt a gyakorló iskola egyik megalapítója, első igaz gatója,főiskolánk nesztora Gyértyánffy István. Gyertyánffy, » ' akit teljes joggal mondhatunk a magyar polgári iskolai tanárképzés meg­? r « * * r teremtőjének,egész életét a polgári iskolának szentelte. Ö egy olyan . r speciálisan magyar intézményt térerntett.amely egyedülálló volt nemcsak t hazánkban,de egész Európában.Az ő elgondolása szerint pedagogium név alatt egy intézményben egyesitette az elemi iskolától a polgári iskolán, elemi iskolai tanitóképzőn,polgári iskolai és tanitóképző intézeti ta­nárképzőn át mindazon intézményeket.melyek az ő idejében a "Népoktatási intézetek" gyűjtő fogalma alá tartoztak.A zseniálisan megszervezett intézmény tulajdonképpen tanárképző volt.Mert az elemi iskolai tanitó­képző és a polgári iskola a két tanárképzőnek volt gyakorló iskolája, az elemi iskola pedig a tanitóképző gyakorló iskolája.Hogy pedig a je­löltek a gyermeknevelést hathatósan gyakorolhassák,bevonta a pedagogi­­umba a tanitói árvaházat is.Gondolkozhatik valaki bármiként Gyártyánffy­­nak ezen nagy müvéről,hiszen az intézmények ilyetén való összekapcsolá­sának volt elég ellenese is,de Gyertyánffy nagy szellemének hatalmas szervezőképességét.nagy pedagógiai tudását .legnagyobb ellenesei is kénytelenek voltak elismerni.Milyen gyönyörű Gyertyánffy azon elgondo­lása,hogy ő olyan intézményt teremtett.ahova a kis tanitó árva bekerül < * • az elemi iskola első osztályába és mint tanitóképző intézeti tanár hagy­hatta el az intézményt.Gyertyánffy életének tragikuma,hogy még életében

Next

/
Oldalképek
Tartalom