Tanítóképzőitézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiuma tanácsülései, 1938-1943, Szeged

1943. március 20.

Az értekezlet Br. Wagner Ferenc tanitóképzőintézeti tanárt belföldi tudományos ösztündijra kiemelve felöli. b/ A m.kir. Nemzetvédelmi Propaganda Miniszter Hivata­lának előadója, Ungvár, a Kárpátaljáról származó főiskolai hallgatók jegyzékét kéri. Értesités ment, mely szerint a Tanitóképzőintézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiumának az 1942/43. tanévben Kárpát­­aljáról származó tagja nincs. Tudomásul szolgálnak. 3. Br. Somogyi József szakvezető tanár véleményes jelentést tesz Br. Becker Vendel tanitóképzőintézeti igazgató, tanügyi főtaná­csos lfA Tanitóképzőintézeti Tanárjelöltek gyakorlati kiképzésének szabályzata” cimü tervezetéről. A tervezet szövegén néhány módosí­tást javasol. Elnök köszönetet mond Br. Becker Vendel igazgatónak a tervezetért. Javasolja, ho^y a Br. Somogyi József szakvezető ta­nár által kivánt módosítások figyelembe vételével á.tervezet sokszo­­rosittassék és a szakvezető tanári kar tagjainak küldessék meg, hogy azok annak tanulmányozása után az Apponyi Kollégium legközeleb­bi értekezletén hozzászólhassanak a szabályzat a még esetleg akkor felmerülő módosítások tekintetbe vételével terjesztessék csak fel a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz. Aa elnök javaslatát az értekezlet egy­hangúlag elfogadja. 4. Br. Becker Vendel tanitóképzőintézeti igazgató előterjesz­ti kimutatását a tanitóképzőintézeti tanárjelöltek didaktikai gyakor­latairól és javaslatot tesz az azokat vezető tanárok díjazásáról. Több hozzászólás után elnök kijelenti, hogy a didaktikai gyakorlatok vezetésével megbízott szegedi tanároknak az egyenlő elbánás elve alapján ugyanakkora tiszteletdijat kelll kapniok,mint amennyiben az Apponyi Kollégium budapesti tagozatában működő di­daktikai gyakorlatokat vezető tanárok részesülnek. Az 1944. január 1-én kezdődő költségvetési évre a tiszteletdij felemelését sürgetni fogja. Tudomásul szolgál. 5. Igazgató jelenti, hogy vitéz Br. Szörényi József katonai szolgálata miatt a nem németszakos Apponyi Kollégiumi tagok német nyelvi óráinak megtartására Br. Vajtai István, a Baross Gábor gya­korló gimnázium tanárát kérte fel.- 2 -Tudomásul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom