Tanítóképzőitézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiuma tanácsülései, 1918-1925, Szeged

1918. június 27.

3. fizikus tanárjelölt is,ki régebben tagja volt az Apponrn-Kollégium­nak s a 3 iitvi katonai tanfolyam MeJéré tért vissza a kollégiumba. A Jelölttel a megszabott,de tulaj fi önképen igen csekély időben, Heti 1 órában foglalkozván,Tóth Antallal e félévben uj tárgyat, Pestalozzi müveinek olvasását kezdtem meg. Papp. László folytatta Ziegler egy müvének, ), német egyetemekről szóló paedagógiai munkájá­nak olvasását. Dobosy Elek és Dohanics János szak ínunkát olv;.istak, egy német nyelvű fizika-történetet. Tóth Antal időnként egyetemi paedagógiai szemináriumi dolgozatához való német forrásait is velem tanúimén ózta. A jelöltek egész f lévon át nagy szorgalomról tettek tanúságot. Különösen kivált közülök Tóth Antal,megemlítendő Dohanics János nagy szorgalma is. A jelöltek közül 4-en,Zrínyi Aladár,Dobossy Elek,Dohanics János és Papp László a tanári vizsgálatot megelőző német nyelvk szségl vizsgálatot is megállották. A Jelöltek mindannyi­an becsül'tes murik át végeztek az egész féléven át. Dr. Imre__3 á n d o r : Az 1918/9 tanév II.felében a paedag.filoz.szakos Jelölte kel egyrészt a szaktárgyak tanító;épzöintézeti tanítására vonatkozó meg­beszél' sere t folytattam,másrészt pedig a XIX.sz.végének és a XX. századnak pedagógiai árnálatait fejtegettem,az egyetemen hallgatott előadások kiegészítéséül. Két II. “vés Jelöltem,Papp L’szló és Orsescu Illés .vizsgálati elök ■ szül sök közben az egész anyag külön­féle részeiről való beszélgetéseink sor n arról győzött meg,hogy teljes k-szültséggel és határozott tudatossággal k 'Z^enek majd ta­nári műnk Jókba. Tóth Antal I."vés igen erős akarattal és elisme­résre méltó sikerrel tanult állandóan,nemcsak buzgón vett részt mindennemű tanulmányokban,hanem tapasztalásom szerint mélyre is hatolt a szakismeretekben. A három fizikusjelólttel tartott órákon a gyermek és ifjúkor lélektana,az ifjúság lélektana s ezzel kapcsolatban a tanítóképzö­intézeti nevelés és oktatás módszere köréből fejtegettem egyes fon­tosabb kérdéseket,belevonja a Jelölteket is úgy,hogTr nem előadásokat, hanem inkább megbesz éléseket igyekeztem t irtani. Mindhárom Jelöltben eleven érdeklődést tapasztaltam. G

Next

/
Oldalképek
Tartalom