Juhász Gyula Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1979, Szeged
1979. szeptember 20., rendes ülés
э Ili A vizsgáztatás módszere még egy tantárgyon bellii is oktatónként különbözik - semmi esetre sem elmarasztalható módon. Var.» aki türelmesen végifjmllgatja azt, amit a hallgató önállóan és értelmesen el tud mondani, ily módon a hallgató kifejező készségét fejleszti. Van, aki egy-két perc után már irányítja a hallgató feleletét, törekedve a lényeglátás erősítésére és megítélésére. Megjegyzésként ide kívánkoziks a/ A segítő, rávezető kérdezés helyes, de sokszor célszerűbb a hallgatónál hiányzó ismeretek közlése, majd pedig a felelés folytatásának a váráoa. Ъ/ A meglátogatott vizsgákon mindig szóban is értékelték a feleleteket, sőt az eredményesebb vizsgák érdekében még tanácsokat is adtak a vizsgáztatók a hallgatóknak. A bizottság különös gonddal kívánta vizsgálni a hallgatók folyamatos tanulását elősegítő évközi szóbeli és Írásbeli ellenőrzések kérdését. Különösen az évközi Írásbeli ellenőrzések számának, mélységének és Időbeli eloszlásának a helyes megállapítása látszik fontosnak az eredményes, és zavaró túlterhelést nem okozó oktatás céljából. Vonnak gyakorlatok /szemináriumok/, amelyeken a többszöri évközi Írásbeli ellenőrzés nemcsak természetes, de határozottan szükséges is /pl. idegen nyelvek, matematika/. Szék az ellenőrzések jelentős szerepet játszanak a gyakorlati jegy kialakításában, & szemináriumi шапка értékelésében. A hallgatók az ilyen ellenőrzést nemcsak elfogadják, de igénylik is. Pontosságát különösen akkor látják be, amikor félév végén elégtelen osztályzatot kapnak - lévén, hogy munkaorkölesük, szorgalmuk a hiányos évközi ellenőrzés következtében nem volt kielégítő, s begyakorlottságuk is elmaradt a kívánalmak mögött. ITagyon sok elméleti jellegű tantárgy /előadás/ folyamatos tanulását is ellenőrző dolgozatok Íratásával Igyekeznek elősegíteni аз oktatók. Ezek a dolgozatok - néhány kivételtől eltekintve - fogalmakra, definíciókra, alapvető törvéxyekre, törvényszerűségekre vonatkoznak, s csupán annyi tudást kívánnak a hallgatóktól, amennyi az előadások megértéséhez, követéséhez elengedhetetlen. Az évközi Írásbeli ellenőrzésekkel majdnem minden tan-