Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1971, Szeged
1971. március 24., rendes ülés
- 8 -szerint nyugodt körülménye к© t teremtenek a tanuláshoz;, a csoporttársak és a felsőbb évesek segítik az arra rászorulók tanulását /olykor szervezetten/, s a hallgatók tanulása állandóan a tanulmányi felelősök és az igazgatók ellenőrzése alatt áll. <3/ A tanszékek konzultáció, olykor kötelező konzultáció, sőt néha egyéni foglalkozás formájában segítik a hátrányos helyzetű hallgatókat - arra törekedve elsősorban is, hogy megtanítsák Őket a tanulás helyes módszereire. ö/ A tanulmányi Osztály a maga területén ugyancsak figyelemmel kiséri a hallgatók óletét - egészen a magánszálláson lakók meglátogatásáig, s a felfedezett nehézségeknek az illetékes egységekkel /tanszékek, KIS2, stb./ való közléséig. tf A hallgatók tanulmányi kérelmek elbírálásában jelentős szempont a “hátrányos helyzet" nem kevésbé a származás, így pl, más döntés születik a hátrányos helyzet, illetőleg a hanyagság miatt tanulmányaikban lemaradók ügyében. Uj Kollégiumi Szabályzatunk, valamint tanulmányi és Vizsgaszabályzatunk céltudatoson úgy készült, hogy a szükséges mérlegelésre lehetőséget adjon. g/ Az előző bekezdésekben említett elvok Irányítják a Diákjóléti Bizottság munkáját is. 2. A lemorzsolódás elleni küzdelemnek van egy másik te- / . rülcte is, a szociális jellegű segítés; ez közvetett hatású a hallgatók tanulmányi munkájáraг az arra rászorulók és érdemesek anyagi helyzetének j-vrgitása. a tanulás mefelelő objektiv körülményeinek s. biztosítása__- elsősorban a« p-kategórlások számára, A főiskola e cél érdekében igyekszik a rendelkezésére bocsátott .anyagi kereteket hatékonyan felhasználni és politikusán differenciálni az ?-*T kategóriák között. a/ A kollégiumi felvételek alkalmával elsődleges szempont a hallgató anyagi helyzete és - különben azonos körülmények között - a származása. Jelenleg kollégistáink 7? %-a fizikai dolgozók gyermeke, ez felette van e kategória főiskolai arány о zárnának. b/ A rendkívüli szociális segélyek által jelenleg első—