Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1969, Szeged
1969. szeptember 17.
menytől megkívánja. A másik, hogy oktató-nevelő munka vonalán is, meg más vonatkozásokban is a továbbfejlődés nagyon jól átgondolt lehetőségeit rejti magában ez a munkaterv. Nagyon hasznosnak találom azt, hogy a munka határait, mérföldköveit fel lehet ismerni ebben a munkatervben. Gondolok itt a tudománypolitikai irányelvek felhasználására, az ebből adódó feladatok körvonalazására is. Tájékoztatásként elmondom, a tudománypolitikai irányelvekben kifejeződő tendenciák felhasználását meg kell vizsgálnunk a közeljövőben.A tendenciák felhasználását a szaktudományok területén, a tudományágak területén, ebből következik, hogy mi egy elég népes, a különböző szaktudományok képviselőit egyesitő bizottságot holnap délutánra meghívtunk, a főiskolai is képviselteti ebben a bizottságban magát, és arról fogunk társalogni, hogy hogyan is lehetne a fejlődés irányait a szegedi realitásokkal összhangba állítva meghatározni,mert ez feladatunk lesz. A felsőoktatási intézményekre koncentrálja erősen a tudományágak fejlesztésének a kérdését, a tudományos tevékenység fejlesztésének a kérdését az irányelvek. Az lesz a kérésünk a főiskola oktatóihoz, tanszékvezető professzoraihoz, hogy mondják el véleményüket Hegedűs elvtársnak konzultálva, hogy Hegedűs elvtárs tudja képviselni ezt az intézetet kellő érvekkel, a realitásokat jól felhasználó elképzelésekkel ebben a munkában. Az V. Nevelésügyi Kongresszussal kapcsolatban úgy vélem s ebben egyetértünk a minisztériummal, a főiskola vezetőjével is, hogy a tanárképző főiskolának rendkívül nagy szerepe lehet a jövőben a szegedi pedagógiai, módszertani, gyermeklélektani, az iskolai, általános iskolai és középiskolai élet megújításában. A szakmai munkát nagyon tökéletesen kiegészíti az évfordulókhoz fűződő politikai nevelési lehetőség, melyet a 25 éves évforduló, a Lenin-centenárium adhat és én nagyon örülök sumák, hogy a hozzászólásokban, javaslatokban erre való készséget érzékelhettem, tapasztalhattam. Ha teljességre törekszünk az oktató- nevelőmunkában, akkor eltekintve sok körülménytől, főleg tárgyi, anyagi körülményektől, az eszmei körülmények adottak, szinte maximálisan ebben a tanévben, ezzel jól lehet élni. Érzésem szerint a főiskolán most a személyi föltételei is megvannak egy ilyen