Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1969, Szeged
1969. szeptember 17.
- уКо'Й' —- 20 -közóptávú ötéves fejlesztési tervet készítsünk* Ebben a tanszékfejlesztéssel kell foglalkozni* Ebnek a fejlesztési tervnek az a szerepe« hogy felmérje az igényeket* DR SZSNDRBI JÁNOSI Tisztelt Tanácsülés! A munkaterv áttanulmányozása után megállapíthatjuk« és az itt elhangzott hozzászólások alapjául is« hogy a munkaterv elvi célkitűzéseiben a főiskola előtt álló feladatokat jelöli meg« amelyeket ebben az Iskolai évben a tanárképzés sorául kívánunk megvalósítani* A munkaterv célkitűzésével« feladataival messzemenően egyetért,csupán egy dologra szeretné felhívni a figyelmet, ami ugyancsak munkatervben nem szokott szerepeni, úgy ebben a munkatervben sem szerepel, azonban enólkül nem lehet elképzelni a munkaterv megvalósítását, ez pedig a főiskola oktatóinak, tanárainak, gyakorlóiskola tanárainak magatartása, emberi magatartása, munkája, oktatói tevékenysége* A munkaterv központi feladata is a nevelőmunkának a fokozása a főiskolán a tanárképzésben, azonban ennek alapvető feltétele maga a nevelő, maga a főiskolai oktató* Ehhez azonban nélkülözhetetlen a nevelői magatartás* A nevelési feladatokat végrehajtani, megvalósítani kizárólag elhangzott szólamokkal, vagy bármilyen szép elméletekkel is nem elegendő* Tudjuk azt, hogy a ránkbizott hallgatóság jogilag is felnőtt, olyan hallgatóság, amelyik lát, tapasztal, birál, méghozzá éppen az emberi korszaknak abban az időszakában él, amelyik legbátrabban, legmerészebben és legnyiltabban tud bírálni* így nevelői tevékenységünknek alapja csak az lehet, hogy azokat a kijelentéseket, melyeket a nevelőmunka során alkalnazunk, megfelelő fedezettel tudjuk biztosítani, tehát megvan az emberi magatartásunkban, munkánkban, ami elfogadhatóvá teszi hallgatóink szemében mindazt, amit mi mondunk, igy oktatóink példaképekké is tudnak válni* Bz azonban a helyesen értelmezett önnevelés nélkül, az önmagunkkal szemben támasztott fokozottabb igények nélkül nem valósítható meg* Ueggyőződésem, hogy ez teremtheti meg azt a pedagógiai atmoszférát, amiről előzetesen Riesz elvtárs is szólt, és amely biztosítéka lehet annak is, hogy nevelőmunkánk eredményes lesz*