Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1969, Szeged
1969. szeptember 17.
- Аъг — • 5 -és adjunk kellő megbecsülést azoknak, akik főiskolánkat szélesebb körben képviselik* összefoglalóan megemlítem azt,hogy a munkatervet elfogadom és hiszem, hogy megvalósításával a főiskola méltón képviseli azt a helyet, amelyet Dél-Magyar— ország kulturális életében betölteni hivatott* A továbbiakban szeretnék még szólni a tanszék közvetlen munkájáról ezzel kapcsolatban* A főiskola munkatervében lefektetett célkitűzéseknek szelleme hatja át a Földrajz Tanszék évi programját is* Az új tanév beindításának nagy történelmi, nevelési, eszmei, politikai jelentőséget tulajdonítunk* Főiskolai oktató- nevelőmunkánk keretében különös gondot fordítunk szocialista épitőmunkánk 25 éves eredményeinek értékelésére és az évforduló méltó megünneplésére* Szeretnénk elérni,hogy hallgatóinkban az a tudat, hogy 25 éto alatt új országot építettünk kellő vértékben érvényesüljön* Tudom, sok szó esett már erről tanulmányaik folyamán, de mivel az ifjúsággal együtt szakadatlanul nőtt az ország gazdasági ereje, emelkedett az életszínvonal, egyre nagyobb nemzetközi eredményeket értünk el, Így a nagyszerű eredményeket egyesek nem kellőképpen értékelik, mig mások ezt a 25 éves általános fejlődést természetes következményének tartják* A tanszék a gyakorlati példák összehasonlításuk érzékeltetésével kivánja bemutatni a szocialista rendszer magasabbrendü építő munkáját* Szért alkalmat teremtünk arra, hogy a fejlődés tényeit a számszerű ábrázolás legkülönbözőbb módjaival illusztráljuk és vigyük hallgatóink elé* SZzel kapcsolatos a tanszék szakmai dekorációja, amely a 25 éves országépitést kivánja bemutatni* fi* munkánkkal kapcsolatban elérendő célnak tartjuk, hogy valamennyi főiskolai hallgatóra hassunk, eredményeink egyaránt elgondolkodtassák a leendő földrajz tanárt, az irodalmárt, vagy a matematikust* Hiszem, hogy az ismertetett feladatok megoldása nagyobb lehetőséget ad arra is, hogy hallgatóinkat fokozottabb mértékben vonjuk be a tanszék munkájába, az egyéni foglalkozásokat szélesebb körben valósítsuk meg és ezzel a lehetőségekhez mértén a tanszéket munkahellyé fejlesszük* Legyen szabad még megemlítenem az évfordulóval kapcsolatban májusban tartandó Tudományos ülésszak szervezését, lebonyolítását a Földrajz Tanszék részéről* Az itt tartandó előadásokat két fötéma köré szeretnénk csoportosítani* Az egyik a Dél-Alföld település és gazdaság földrajzával fog-