Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1968, Szeged

1968. június 29., rendkívüli ülés

Javaslat a Pszichológiai Tanszék tanársegédi állásánek ■betöltésére Művelődésügyi Közlöny 1968, május, 1-ri számában meghirdetett anársegédi állás betöltésére a P.B.B. a Pszichológiai tanszék ezetőjének véleményezése alapján az alábbi javaslatot terjesz­a p Emőke, született Hódmezővásárhelyen 1940• március 25-án# Apja orvos 1952-ben meghalt, anyja fogtechnikus* Két testvére van, az egyik középiskolai tanár a másik ötödéves orvostanhallgató. Középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végez­te 1958-ban érettségizett jó eredménnyel. 1958-tól 1962-ig a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola hall­gatója volt. Államvizsgáját jó eredménnyel tette le, okleveles gyógypedagógiai tanár. A végzés után Sze­gedre a Siketnémák Általános Iskolájához nyert ki­nevezést, azóta is ott dolgozik. Oktató-nevelő mun­káját szorgalommal, jó felkészültséggel látja el. A jó közösségi és egyéni foglalkozás eredményeként az oktatás-nevelés területén eredménye állandóan jó volt. Magatartása ellen semmiféle kifogás nem merült fel. Munkatársaihoz való kapcsolata jó. 1964-68-ig a Debreceni Tudományegyetemen elvégezte a pszichológia-pedagógia szakot. Okleveles pszicho­lógia szakos középiskolai tanár és pedagógia szakos előadó, A Pályázatokat Elbíráló Bizottság a tanszékvezető szakvéleménye és a fentiek alapján javasolja kine­vezését a Pszichológiai Tanszék tanársegédi állására. i elő Szeged, 1968. szeptember 2. Halász Tibor s.k. MSZMP titkár Forgách Géza s.k. P.E.B. elnöke Dr. Riesz Béla s.k. Szb. titkár Kozma Róbert s.k. személyügyi főelőadó

Next

/
Oldalképek
Tartalom