Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged

1946. június 23. tanévzáró ünnepi ülés

(AS

közül a kiutat meg nem láthatnánk. Az emberiség vakon, látás nélkül, minden értelmessége mellett is védekezőbe szorult volna rejtekhelyek mélyén, kiszolgáltatva az előbb-utóbb bekövetkező biztos pusztulásnak.

Bizony ^ nem gondolunk erre a mérhetetlen haszonra, ritkán vagyunk hálásak érte, már úgy gondola tban( a sorss(a{ijk. Még leginkább akkor vesszük észre, hogy látunk, ha valami nagyon szépet nézve elábrándozunk, s jó érzéseink közben felsóhajtunk, Istenem, be jó is, hogy láthattam ezt a szépe ti

Kincs úgy tehát, ahogy az ember vélné, s ahogyan lennie kellene, hogy az ember sokat törődne látásával, féltené, úgy , ahogy az megérdemelné. Legalább is addig nem, amig ez a derék és tökéletes érzék készségesen, könnyen és pontosan teljesiti kötelességét, szolgálja ki hálátlan urát. Más aztán a helyzet, ha a látás veszni kezd.

Ha csak romlik is, már bosszús lesz az elkényeztetett emberfia. Ha a hurutos szemen kis nyálka kerül a szarun a pupilla elé, s pillanatra elhomályosul a látás, már méltatlankodik

/

az ember. Ha pedig a látásromlás maral

dandó, a bosszúságot felváltja az aggodalom, s további romlásnál a vakságtól való félelem.

6, hány, de hányféleképen lehet elveszteni a látást! Milyen sokféle

4