Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged

1946. június 16. X. rendes ülés

Az uj idők szelleme megkívánja, hogy mikent az a legtöbb külföldi e­­gyetem által kiadott doktori diplomá­nak szövegében látjuk, a mi oklevelein­ken se legyen középkoriasan dagályos, fölöslegesen szószaporitó sfeöveg. 3- zért- a doktori diplomák szövegének át­alakítását, ily irányban, szükségesnek tartom. A jqgi kari javaslat bevezeté­sében ismertetett történelmi indokok alapján a hivatkozott törvénycikk meg­változtatása szükséges. Viszont az idézett VKM. rende lkez és szerint a val­lásmegjelölést kétségtelenül el kell hagynunk. Ami a letett szigorlatok minősí­tésének az oklevelén történő rögzí­tését illeti, azt is csak helyesel­hetjük, mert a szorgalomnak a diplo­mán való feltüntetése csak ösztönző h .itassal lehet hallgatóságunk tanul­mányi buzgalmára. Ezek alapján van szerencsém bemu­tatni a kétféle, jogtudományi doktori es államtudományi doktori oklevél ter­vezetét, melyet helyes latinság te­kintetében úgy Dr. Juhász László főiskolai tanár, mint egyetemünk Jog- és államtudományi karának prof essz órai tüzetesen átvizsgáltak s melyekben az oklevél értelmét es jogi hatályát adó minden lényeges kellék bennfog­lal tátik s amelyekből a felesleges, 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom