Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged

1945. december 18. IV. rendes ülés

sz olg .visz ony ra kiható határozat, ho­mogén jegyzék, jogerő, utalás az igaz­ságügyminiszter átiratára, revizió ér­dekében M.N.F.F. ne alkalm.áthe2yezés vezető tisztségre való alk./. a 2.pont felszólítja a rektort, hogy mindazon egyetemi alkalmazottak ügyében, amelyekben az igazoló bizott-V ság áthelyezés, valamint vezető állásra való alkalmatlanságot mondott ki, jár­jon el a 6320/1945.sz. rendelet 2.§.-á­­nak értelmében. Ez ugyanis akként in­tézkedik, hogy a végrehajihatatlannak minősülő áthelyezés határozat átalakí­tandó éspedig olybá tekintendő, mint­hogyha az igazolóbizottság az előlép­te t és bői három évre kizárást mondott 0 volna kif viszont a vezető-állásra al­kalmatlanná nyilvánítást tartalmazó határozat esetében a hivatali elöl­járó /ebben az esetben a rektor/ köte­­/ les megkeresni az igazoló bizottságot más fegyelmi jellegű büntetés alkalmazása iránt. Ebben az esetben a vonatkozó ren­delkezés szerint tehát szintén vagy az előlépésből való /legfeljebb öt évig terjedhető/ kizárás, vagy pedig a nyug­díjazás elrendelése jöhet szóba, mint büntetési nem az 1080-as rendelet sze­rint. Megjegyzi a leirat ezen pontja azt is, hogy egyetemi tanárnál áthelye­zésre egyáltalában nincs léhetőség és más egyetemi alkalmazottnál is csak igen korlátozott mértékben, tehát az áthelyezésas határozatokat elvileg vég-16

Next

/
Oldalképek
Tartalom