Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. november 3. IV. rendkívüli ülés
latban megállapítani kívánja, hogy a szegénysorsú gyermekek, akiknek soraiból a múltban is javarészt kikerültek a Kar hallgatói, sem tanulmányi, sem pedig diékszociális tekintetben nem vol tak kedvezőtlenebb helyzetben a többi, más társadalmi és más gazdasági helyzetből kikerült társaiknál. Megállapítani kivánja azt is, hogy semmiféle lealacsonyító mozzanat nem volna abban, ha az érdekelt hallgatók a kiegészítő vizsga letételéig, mint rendkívüli hall gatók folytatnák tanulmányaikat. A kar már most leszögezi, hogy mindazon rendkívüli hallgatók részére, akik olyan érettségi bizonyivánnyal, vagy tanítói oklevéllel jönnek az egyetemre, amely a Karon folytatandó tanulmányok szempontjából még kiegészítő érettségi letételére szorul, hajlandó a kívánatos tandíj és egyéb kedvezményeket megadni és előre is kijelenti, hogy ezen rendkívüli hallgatóknak féléveit rendes hallgatói minőségben eltöltött féléveknek fogja beszámítani. Tehát a kar véleménye szerint a jelenlegi helyzet sem jelent az érdekelt részére semmiféle tanulmányi, vagy szociális hátrányt. Általánosságban pedig óhajtja a Kar, hogy Miniszter ur a tanulmányi kedvezmények megadásában a feltétlenül szükségeseken kívül nagyobb engedményeket ne adjon. Utal a Kar arra, hogy 20